
Levelet kapnak az önkormányzatok, amelyekből tájékozódhatnak az egészségügyi dolgozókkal és a vakok és gyengénlátókkal kapcsolatos kedvezményekről.
Romániában ismét megduplázódott, 260 fölé emelkedett pénteken a 24 óra alatt igazolt új koronavírus-fertőzések száma, és az elhalálozások ritmusa is gyorsult: csütörtök óta hét újabb esetet jelentettek.
Teherán, Kabul, Ankara, Jeruzsálem, Áden, 2020. március 27., péntek (MTI/AP/Reuters) – Iránban pénteken átadták az egészségügyi hatóságoknak a hadsereg által kialakított tábori kórházakat az új típusú koronavírusban megbetegedett emberek kezelésére; Izrae
Oroszországban egy nap alatt 196-tal, összesen 1036-ra nőtt péntekre az új típusú koronavírussal (SARS-Cov-2) igazoltan fertőzöttek száma.
Kásler Miklós szerint fegyelmezetten reagált az egészségügy, az emberek pedig úgy viselkedtek, mint akik tudják, hogy minden magyar felelős minden magyarért.
Elérte az 532 692-t az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma péntek reggelre. 24 075-en vesztették életüket a Covid-19-ben és 122 672-en gyógyultak meg – tájékoztatott honlapján a Johns Hopkins Egyetem.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 300-ra nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az eddigi 28 főről 34-re nőtt a gyógyultak száma is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Gyorsítósávot biztosítanak a kivitelezők számára, ha olyan lakásokat építenek, amik megfelelnek az Otthon Start feltételeinek.
Kétmilliárd köbméter gáz vásárlásáról állapodtak meg a felek.
Andrij Szibiha helyett Tarasz Kacska miniszterelnök-helyettest delegálta Ukrajna.
Kína, Oroszország és India új geopolitikai szövetséget formál.
Kós Hubert elégedetlenségének adott hangot, de már várja a közös munkát Bob Bowmannel.
The Tisza Party must meet Brussels’ expectations.
Nyolc vármegyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Kós Hubert elégedetlenségének adott hangot, de már várja a közös munkát Bob Bowmannel.
The Tisza Party must meet Brussels’ expectations.
Nyolc vármegyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.