Meredeken nőtt az új típusú koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma Törökországban pénteken.
Százezrek tüntettek Londonban a palesztinok mellett
A rendőrség több tüntetőt őrizetbe vett, de a demonstráció jórészt békésen zajlott.
Meredeken nőtt az új típusú koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma Törökországban pénteken.
Ankarai sajtótájékoztatóján Fahrettin Koca egészségügy-miniszter azt közölte, hogy egy nap alatt 3629-ről 5698-ra nőtt a bizonyítottan fertőzöttek, 75-ről 92-re pedig a halottak száma.
Törökországban az utóbbi három napban – részben az elvégzett koronavírus-tesztek számának növelésével – ugrásszerűen emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma, amely csütörtökön 3629, szerdán 2433, kedden pedig még 1872 volt.
A hatóságok az elmúlt hetekben összesen csaknem 48 ezer koronavírus-tesztet végeztek el, ebből csak az utóbbi két napban közel 15 ezret.
A török vezetés már jelentősen leszűkítette a közösségi életet, bezártak egyebek mellett az iskolák, a színházak, a mozik, a koncerttermek, a bárok, a kávézók, a vidámparkok és az uszodák. Ezen túlmenően megtiltották a mecsetekben a tömeges imádkozásokat, csaknem 70 országgal leállították a légiközlekedést, valamint felfüggesztették a labdarúgó-bajnokságot.
Vasárnappal részleges kijárási tilalom is életbe lépett a 65 év feletti és krónikus betegségtől szenvedő állampolgárok számára.
Mindemelett az északkelet-törökországi Rize tartomány egészségügyi igazgatósága pénteken azt közölte, hogy a fertőzés lehetséges terjedésének megelőzése érdekében karantén alá vették Kendirli községet és négy környező falvat: Yeni Selimiyét, Bestepét, Esentepét és Maltepét. A hatóságok az érintett településeken ellenőrzik a kifelé és a befelé irányuló forgalmat, valamint orvosi vizsgálatnak vetik alá mindazokat, akik jellemző tüneteket mutatnak. A lakosok csak a legszükségesebb esetekben hagyhatják el otthonukat.
Süleyman Soylu török belügyminiszter csütörtökön jelezte, hogy a „teljes társadalmi elszigetelés” lehetősége is napirendben van, amennyiben a jelenlegi intézkedésekkel nem tudják megfékezni a járványt.
A rendőrség több tüntetőt őrizetbe vett, de a demonstráció jórészt békésen zajlott.
Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita kedveskedett az egyházfőnek.
Nehéz ilyenkor szavakat találni.
A keresztény közösség ellen készült elkövetni terrormerényletet egy egyiptomi férfi Olaszországban. A huszonkét éves afrikai bevándorlót Bergamóban tartóztatták le.
Kéri László műsort indít Magyar Péterék portálján
Robert Fico olyat üzent Ukrajnának, amitől Zelenszkij biztos a szívéhez kapott
Gyönyörű kismama Weisz Fanni, megmutatta kerekedő pocakját - Fotó
Ilyen is van: túl sok a napelem van ebben az országban
Meghan eladta Diana gyémántékszerét? Teljesen kiakadt Vilmos herceg
A magyarok számára is lesújtó bejelentést tett a német kancellár
Kálmán Olga nagyon keményen beszólt Magyar Péternek
Durván szidta a játékosait a Fehérvár edzője a vereség után
Forradalom a garázsból: Az orosz „Villámcsapás” drón
Attila a miénk III.
Kevesen vannak Magyar Péter tüntetésén, de baloldali politikusokból nincs hiány
Hármas csapást mértek Magyar Péterre, és már készül a negyedik
A rendőrség több tüntetőt őrizetbe vett, de a demonstráció jórészt békésen zajlott.
Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita kedveskedett az egyházfőnek.
Nehéz ilyenkor szavakat találni.
A keresztény közösség ellen készült elkövetni terrormerényletet egy egyiptomi férfi Olaszországban. A huszonkét éves afrikai bevándorlót Bergamóban tartóztatták le.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.