A Fidesz–KDNP háromnegyeddel győzne
A baloldali összefogás elvesztette hívei harmadát.
A baloldali összefogás elvesztette hívei harmadát.
A miniszterelnök ezzel a képpel és videóval emlékezett meg a Fidesz alapításának 35. évfordulójáról.
A Gyurcsány vezette dollárbaloldal ma is megdolgozott a guruló dollárokért, Brüsszelben azt akarják elérni, hogy hazánk ne kapja meg a neki járó forrásokat.
A miniszterelnök ez alkalomból a közösségi oldalán üzent a magyaroknak.
A Társadalomkutató felméréséből kiderült, hogy nagyobb vereséget szenvedne el az ellenzék ma, mint egy éve.
Az elemző szerint a 2022-es parlamenti választások óta sem változtak érdemben a magyar belpolitikai erőviszonyok.
A kormány békepárti nyilatkozatának hatodik pontját osztotta meg Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Facebook-oldalán.
A főváros ismét elesett, forgalmi zavarok tapasztalhatók egymás után.
A kormánypártok megőrizték a támogatottságukat.
A kormánypártok elkötelezettek a NATO fenntartásában, bővítésében, megerősítésében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Folytatódnak az Oroszországi Föderáció katonai és gazdasági potenciáljának aláásására irányuló akciók.
Cheering crowds welcome the Hungarian PM in Pontida. "Brussels must be occupied, taken back from the bureaucrats and given back to the people of Europe," Viktor Orban said.
A svéd titkosszolgálat gyanúja szerint az iráni állam állhat a támadások mögött.
Égető problémát szeretnének megoldani.
A nyilvános jegyzőkönyvek szerint a Tisza Párt elnöke sem Brüsszelben, sem Strasbourgban nem tette tiszteletét az ősz első hónapjában.
Három nappal korábban agyonlőtték az új városi önkormányzat titkárát.
Különleges fotókiállítás nyílt a Freyler Art Galériában.
Bunyó karácsony után.
A kormány is támogatja, hogy emeljék a polgármesterek fizetését.
Sokakat a mai napig meglep, hogy Európa folyóiban cápaméretű harcsák is élnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.