Menczer Tamás: Magyar Péter megkapta, amit érdemel + videó
Menczer Tamás volt a Bayer-show vendége.
Menczer Tamás volt a Bayer-show vendége.

Pár napra rá, hogy félrevezetőnek nevezte saját felmérését, minap újra korszakos bejelentést tett a Medián közvélemény-kutató vezetője.

Hat jelöltet vett nyilvántartásba a választási bizottság a jelöltbejelentés péntek délután négy órai határidejéig.

A Fidesz kommunikációs igazgatóját támadja Magyar Péter rajongótábora a keddi csörtéjük után.

A Csurka-fóbiás ember úgy véli, a „náci” még mindig hatásos hívószó.

Szentkirályi Alexandra hirdette meg a kezdeményezést.

Megvan a szavazás eredménye.

Lapunk publicistájának legfrissebb blogbejegyzése.

A kormánypártok elfogadott előterjesztése szerint a budapestiek és a Budapesten tanuló fiatalok kedvezményes belépőjegyet válthatnak majd a fürdőkbe.

A baloldal korábbi kormányfőjelöltje nemcsak politikusokat, bírókat is megfenyegetett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Négy-öt kötetet tervez elolvasni a miniszterelnök.

Havazni ma sem fog.

Hat tagóvodát is bezár a balliberális vezetésű kerület.

Óvatosan bánjunk a karácsonyi fotókkal!

Erre senki nem számított.

Egyre nagyobb a feszültség.

Hatalmas pofon vár Kijevre.

Többféle kávé van: ébredős, lazítós, majd meghalok a fáradtságtól kávé, az alibi- és van a hálakávé.

Csubakka-maszkkal ijesztett rá ellenfele az angol dartsosra, holland játékosé lett a világbajnokság eddigi legmagasabb körátlaga.

A Liverpool támadója előtte, hétfő este tett is azért, hogy még népszerűbb legyen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.