Kétszáz százalékon a Tisza!
A hazai közvélemény-kutatók esete a parlamenti választásokkal.
A hazai közvélemény-kutatók esete a parlamenti választásokkal.

A továbbiakban is gondolkodom majd a nagy nemzeti és európai kérdésekről – mondta a korábbi politikus.

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője a közgyűlés eredményeiről számolt be.

A kormánypártok kommunikációs igazgatója nem köntörfalazott, amikor Magyar Péterről kérdezte a 444.

A rendszerváltoztatás óta fideszes vezetésű városban csak néhány hónapja van gyurcsányista polgármester, a közgyűlés máris működésképtelenné vált.

A Brüsszel Péter elnevezés már nemcsak találó, hanem ténykérdés.

A Magyar Demokrata Fórum nagyot bukott az első szabad akaratnyilvánítás buta bojkottjával.

A magyar embereknek le kell tenniük a voksukat – hívta fel a figyelmet a Fidesz frakcióvezetője.

Mintegy hatszázmilliárd forintot terveznek költeni a Szeged–Kecskemét–Cegléd–Budapest vasúti térség fejlesztésére és átalakítására.

A fideszes képviselő újraindulna a körzetben, hiszen ő nem Pikótól kapta a mandátumát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyik elkövetőt a TEK közreműködésével az otthonában fogták el.

Ovádi Péter kormánybiztos figyelmeztet: évről évre visszatérő probléma az élő állat ajándékozása.

A férfit emberkereskedelemmel gyanúsítja a rendőrség.

Gilly Gyula neve több korrupciós ügyben is felmerült az utóbbi években.

Klaus von Dohnányi az NKE-nek adományozza könyvtárát.

Vajon Kaja Kallasnak sikerül, ami Hitlernek és Napóleonnak sem?

Az Egyesült Államok november vége óta rendszeres hírszerző és megfigyelő repüléseket hajt végre a terület felett.

A Liverpool legközelebb december 27-én, szombaton 16 órakor lép pályára a sereghajtó Wolverhampton ellen.

Ennek a negyede a pozitív szaldó.

A 2026-os év izgalmasnak ígérkezik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.