Átvenné a baloldal az irányítást Szekszárdon
A helyi lap baloldali kézbe kerülésével össztűz alá került a kormánypárti polgármester.
A helyi lap baloldali kézbe kerülésével össztűz alá került a kormánypárti polgármester.

Nacsa Lőrinc felidézte, hogy ezek a pártok szívük szerint még a szavazati jogot is megvonnák az idősektől.
A teljes népesség körében a DK és Momentum egy számjegyű szimpatizánst tudhat maga mögött.

Kijelentették, a Leninről való nyilvános megemlékezés sérti a kommunizmus áldozatainak emlékét.

Hollik István arra reagált, hogy Dobrev Klára felszólalt a parlament keddi rendkívüli ülésén.

Az ellenzéki erők már gőzerővel készülődnek, hogy a Fidesz–KDNP-kormányt leváltsák.

Simicskó István aláhúzta: a szegényebb országok nem kaphatnak kevesebb forrást, mint a gazdagok.
A Fidesz–KDNP népszerűsége a járványveszély enyhülésével visszaállt a 2020 év elején mért szintre.

Így nem támogatta a jövő évi költségvetést sem, amivel nemet mondott az adócsökkentésre.
Feloszlatta magát a mohácsi képviselő-testület, százhúsz napon belül helyhatósági választásokat tartanak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Összeállításunkban összegyűjtöttük, ki és miért méltatta a magyar miniszterelnököt.

Trump tervei az olajra fókuszálnak.

Az emberek nyíltan szembeszállnak a hatóságokkal, így pár szerencsés megmenekül az elhurcolás elől.

Hatos Pál művében nem hősöket kiált ki, vagy bűnösöket bélyegez meg. Recenziónk.

A Ruszin-Szendivel szembeni rendőrségi eljárás megszüntetése hatalmas pofon a normalitásnak.

Dánia, Norvégia és Svédország rendezi meg a 2026-os férfikézilabda Európa-bajnokságot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.