– Mindent megtett a balliberális oldal, hogy sikerrel szerepeljen a mohácsi időközi választáson. Alakítottak egy mondvacsinált civil egyesületet, majd elbújtak mögé, és onnan irányították a lejárató kampányukat, a megfélemlítés érdekében pedig mindenkit feljelentettek – erről beszélt lapunknak Mohács frissen megválasztott fideszes polgármestere. Pávkovics Gábor kiemelte:
a polgári oldal győzelme annak volt köszönhető, hogy a város lakói bölcsen gondolkodtak, és nem hagyták magukat elrettenteni.
– Ez egy kis város, ami 2019 őszéig a nyugalom szigete volt. A település hosszú évekig csak magára, a fejlesztésekre koncentrált, és arra, hogy öles léptekkel haladjunk előre. Az elmúlt egy évben tapasztalható acsarkodásnak a csírája sem volt meg, Szekó József Fidesz–KDNP-s polgármestert még az MSZP is támogatta – mutatott rá a kormánypárti politikus. Hozzátette: azzal viszont, hogy Csorbai Ferenc tavaly októberben a város polgármestere lett, vérszemet kaptak. Emlékezetes, a balliberális politikus, Puch László volt MSZP-pénztárnok veje akkor szocialista színekben indult, és
úgy került a város élére, hogy Szekó József, a kormánypártok jelöltje, a város addigi első embere nem sokkal a szavazás előtt elhunyt, így Csorbai kihívó nélkül maradt.
– A balliberális oldal a most már mögöttünk hagyott kampányban azért dobott be mindent, mert látták, hogy Mohács komoly forrásokkal és lehetőségekkel rendelkezik. Sok-sok, főleg budapesti embernek lett volna kedvére, hogy rátelepedjen a városra, ahonnan akár a 2022-es kampányt is lehetett volna finanszírozni. A siker érdekében még Vadai Ágnes, a DK alelnöke is ellátogatott Mohácsra, hogy az ellenfeleink kampányát erősítse. Szerencsére a mohácsiak többsége látta, mi motiválja a balliberális oldalt, és nem hagyták, hogy a várost kifizetőhellyé degradálják – fogalmazott Pávkovics Gábor.

Fotó: Marjai János / MTI Fotó
Mohács polgármestere azt mondta: most haladéktalanul munkához lát, mert minél hamarabb vissza kell állítani a város nyugalmát. Ennek érdekében azonnal eltávolítják a plakátokat, hogy mindenki minél hamarabb elfelejthesse az acsarkodást, ami a kampányt a balliberális oldal miatt jellemezte.
– Emellett szeretném felrázni a polgármesteri hivatal dolgozóit, akik elképesztő, már-már anarchikus állapotok között dolgoztak, mivel az előző polgármester mindenki feljelentett –
jelentette ki a Duna-parti város első embere. Pávkovics Gábor hangsúlyozta: a történtek ellenére, de attól függetlenül is, minden mohácsi polgármestere szeretne lenni.