Nem lesz jó a Duna mentén kocsikázni, egyre több országos közutat kell lezárni idehaza az árvíz miatt
Tetőzésre a hét második felében kell számítani, addig valószínűleg még több utat kell majd lezárni.
Tetőzésre a hét második felében kell számítani, addig valószínűleg még több utat kell majd lezárni.
Mutatjuk a kerülőutakat.
Hosszabb menetidővel kell számolni.
Jelentős késéssel kell számolni.
Forgalmi és közlekedési információk hétfőn délután.
A helyszínre mentő is érkezett.
A szerencsén múlott csak, hogy nem lett tragédia.
Szinte teljesen megbénult a forgalom a sztrádán.
Soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén.
A kocsisorban ráfutásos karambol is történt, teljesen lezárták a sztrádát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A végzetes baleset a 22-es főúton történt.
A Tisza Párt elnöke nem tud uralkodni magán.
Az utolsó simításokat végzik a Kossuth téri színpadon, és már a kormányfő is dolgozik az ünnepi beszédén.
Egy platformra került a Magyar Tudományos Akadémia és a Tisza Párt.
A következő békecsúcs bejelentésének percében tudni lehetett, hogy nagyon sokan nagyon sok mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ez a csúcs ne történjen meg – jelentette ki Szijjártó Péter.
Hamarosan bemutatják az úgynevezett bővítési jelentést.
Az izraeli kormány rendkívül együttműködő volt a gázai terv végrehajtásában – mondta J. D. Vance.
A PSG egy őrült meccsen, 7-2-re nyert Németországban, mindeközben pedig Gyökeres Viktorék is győztek a BL-ben.
A Fradi és a válogatott csatára az extrém helyzet mellett nemzetközi szinten elismert fejelőtudományáról is nyilatkozott.
25 titkos helyszín, 25 rejtélyes epigramma, 25 értékes ajándékcsomag.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.