Elkezdték forgatni az Oscar-díjas Deák Kristóf első mozifilmjét
Az unoka című filmet november közepéig forgatják több mint húsz budapesti helyszínen.
Az unoka című filmet november közepéig forgatják több mint húsz budapesti helyszínen.

A negyedik évadhoz előzetest már kaptunk korábban, a forgatás azonban egy ideje szünetelt.

Az elkészült alkotást hamarosan élőben tekinthetik meg a szerencsések, de később a neten is fent lesz.

Nem csak az alapsztori, de a szereposztás és a zene is teli találatnak ígérkezik.

Az egész szakma árgus szemekkel figyeli, sikerrel jár e stúdió szuperprodukciójának egyedi forgatása.

Maga a stúdió vezérigazgatója árulta el, mikor válthatunk jegyet az akciódús sztorira.

Köbli Norbert forgatókönyvíró különösen szerette A vizsga című filmet, a bemutató óta gondolkozik a folytatáson.
A készülő dokumentumfilm megörökíti a jelenlegi veszélyhelyzetet is, amikor a háromszoros olimpiai, huszonhatszoros világ- és harmincnégyszeres Európa-bajnok magyar úszó folytatja az edzéseket.
A főgonoszt alakító Rami Malek más kötelezettségei és Daniel Craig sérülése miatt újabb csúszást szenved a 25. James Bond-film forgatása, amely szeptember helyett október végén, novemberben fejeződhet be – adta hírül a The Sun című brit bulvárlap bennfent
Elkezdődött Enyedi Ildikó legújabb filmjének forgatása hétfőn Hamburgban, amely Füst Milán A feleségem története című regénye alapján készül európai koprodukcióban.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy igazi különlegesség is él a barlangokban.

Ütős videóban válaszolt Magyar Péter és Tarr Zoltán valóságtagadására a Fidesz frakcióvezetője.

Felejthetetlen interjú.

Eredményekről, tervekről, szórakozásról szólnak a roadshow-k.

Brüsszeli körök a párt győzelmében bíznak.

Zoran Milanovic budapesti látogatása újabb egyeztetési lehetőséget kínál a két ország kapcsolatainak erősítésére.

Orbán Balázs szerint brüsszeli körök már a Tisza győzelmében bíznak, hogy előmozdítsák Ukrajna EU-csatlakozását, miközben a BBC az ukrán háborús maffiáról számol be.

A baloldal bezáratná, a Fidesz hatékonyabbá tenné az óbudai óvodák működését.

Az OLAF-jelentésből elhíresült ügyvédi iroda bonyolítja a közbeszerzéseket a volt SZDSZ-es kör által hatalmába kerített XI. kerületben.

Hiába volt a harmadik kiemelt, senkit sem kímélt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.