A legszigorúbb feltételek mellett dolgoznak a magyar filmesek
A magyar filmek gyártása nem állt meg a koronavírus-járvány második hullámában sem.
A magyar filmek gyártása nem állt meg a koronavírus-járvány második hullámában sem.

Új filmjében a rendőrnek egy bűnbandával kell megküzdenie, amely túszul ejt egy gazdag orvost.

A történet néhány gyerekről szól, akik keményen dolgoznak a túlélésért és hogy támogassák a családjaikat.

A legendás színész hozzátette, hogy nem bánná, ha egyszer visszatérhetne Bond-gonoszként.

Annyit mindenesetre előre elárulhatunk, hogy egy nő keze van a dologban.

A népszerű produkció harmadik évadának új epizódjait a világon elsőként 8K-technológiával készítik.

A Moonfall című film sok kérdést nem hagy nyitva, tényleg egy igazi űrdrámára számíthatunk.

De nem ez az egyetlen alkotás, amire érdemes lesz odafigyelni a következő hónapokban.

A film forgatását márciusban kellett megszakítani a koronavírus-járvány terjedése miatt.

A legfrissebb hírek szerint a színészt 2021 októberében küldik fel a Nemzetközi Űrállomásra.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy igazi különlegesség is él a barlangokban.

Ütős videóban válaszolt Magyar Péter és Tarr Zoltán valóságtagadására a Fidesz frakcióvezetője.

Felejthetetlen interjú.

Eredményekről, tervekről, szórakozásról szólnak a roadshow-k.

Brüsszeli körök a párt győzelmében bíznak.

Zoran Milanovic budapesti látogatása újabb egyeztetési lehetőséget kínál a két ország kapcsolatainak erősítésére.

Orbán Balázs szerint brüsszeli körök már a Tisza győzelmében bíznak, hogy előmozdítsák Ukrajna EU-csatlakozását, miközben a BBC az ukrán háborús maffiáról számol be.

A baloldal bezáratná, a Fidesz hatékonyabbá tenné az óbudai óvodák működését.

Az OLAF-jelentésből elhíresült ügyvédi iroda bonyolítja a közbeszerzéseket a volt SZDSZ-es kör által hatalmába kerített XI. kerületben.

Hiába volt a harmadik kiemelt, senkit sem kímélt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.