Hatvan éves lett Marilyn Monroe elátkozott filmje

1961. február 1-jén, 60 éve mutatták be a Kallódó emberek (The Misfits) című filmet. Vérbeli szuperprodukciónak szánták: a legendás John Huston (A máltai sólyom) rendezte, az éra legnagyobb sztárszínészei, Clark Gable, Marilyn Monroe és Montgomery Clift szerepeltek benne, a forgatókönyvet pedig Monroe férje, a neves drámaíró Arthur Miller (Az ügynök halála) írta mozifilmes debütálásaként. A film és alkotóinak utóélete végül balszerencsésen alakult, mindenesetre így is kétségtelenül figyelemreméltó (noha nem hibátlan) alkotásról van szó – írja az Origó.

Forrás: origo.hu2021. 02. 03. 15:48

Különleges festmény egy különleges emberről Forrás: Pexels

Clark Gable két nappal az utolsó forgatási napja után kapott szívrohamot, amibe tíz nappal később belehalt. A filmet február 1-jén mutatták be: ekkor lett volna 60 éves az Elfújta a szél sztárja. Ez volt Marilyn Monroe utolsó befejezett filmje is, bár ő még megérte a premiert: 1962-ben halt meg, alighanem szándékos gyógyszer-túladagolásban. Gyógyszerfüggőségétől, valamint mentális problémáitól már jóval a forgatás előtt és alatt is szenvedett, akkorra ráadásul Millerrel való házassága is zátonyra futott.

Az egyébként is nehéz természetű Monroe függősége a forgatást is alaposan megnehezítette (ezt Miller 2004-es, utolsó színdarabja alkalmával dolgozta fel), de talán még nála is rosszabb állapotban volt Montgomery Clift (Egy hely a nap alatt, Most és mindörökké), aki 1956-ban súlyosan megsérült egy autóbalesetben, ami után rákapott az alkoholra és a fájdalomcsillapítókra, és végül „Hollywood történetének leghosszabb öngyilkossága” után 1966-ban, 45 évesen meghalt.

És a film még csak sikeres sem lett a mozikasszáknál a maga idejében, pedig ha valami, a világsztárok jól dokumentált hanyatlása bevonzhatta volna a publikumot. Ha már hanyatlás: ilyesmiről szól maga a film is, mint arról a cím is árulkodik. Hogy Miller kiket értett a címszereplő kallódó, a társadalomba beilleszkedni nem tudó számkivetettek alatt, az nem teljesen egyértelmű: illik a leírás a film öt legfontosabb karakterére éppúgy, mint közülük a három férfira.

Roslyn (Marilyn Monroe) válásával nyit a film, ami után a nő idősebb barátnője és egyben főbérlője, Isabelle (Thelma Ritter) társaságában csatlakozik egy idősödő cowboyhoz (Gay szerepében Clark Gable) és annak ex-pilóta autómentő barátjához, Guidóhoz (Eli Wallach): a nevadai vidékre utaznak Guido tanyájára, ahová Roslyn és Gay rövidesen be is költöznek. Mikor Guido és Isabelle legközelebb meglátogatják őket, Gay vad musztángokat akar fogni, amihez egy rodeón keresnek harmadik férfit, és meg is találják Perce (Clift) személyében.

A két elvált nő is kilóg a sorból, de a három férfi válsága súlyosabb. Miközben mindannyian Roslynra vágynak, szembesülniük kell a hagyományos férfi szerepek hanyatlásával. Guido repülőgéppel hajtja a musztángokat, Perce szép lassan megöli magát a rodeón (ahol a nevezési díjra sincs pénze), a szabadságeszméjéhez foggal-körömmel ragaszkodó, Don Quijote-szerű Gay pedig inkább fog be vadlovakat aprópénzért (amiket aztán kutyaeledelnek darálnak le), minthogy heti fizetésért aljamunkát végezzen a tápláléklánc fenekén.

Katonák és cowboyok, akik a maguk urai voltak, de immár a korabeli munkásosztály megalázó és nyomorúságos sorsa várja őket. Eljárt felettük az idő, mint a filmbeli „elfajzott, kivetett”, vadlovak felett, akiket azért mészároltak le, nehogy elegyék a füvet a tehenek elől, hírmondóik pedig kutyeledelként végzik a boltok polcain. A film afféle modern, kortárs, mítoszromboló westernként is értelmezhető, amiben a műfaj klasszikusainak John Wayne-szerű maszkulin héroszai immár vesztesekké degradálódtak egy gépiesített, urbánus civilizációban. Alfahímekből gyilkosok és állatkínzók lettek álmaik nőjének szemében.

A férfikarakterek tehát nem tudnak adaptálódni koruk gyökeres változásaihoz, legalábbis addig, amíg fel nem tűnik a színen Roslyn-Monroe érzékeny, empatikus és erős karaktere. Mint a klasszikus westernek hőse, ezúttal ő a változás ügynöke, aki végül megváltást hoz Gay karakterének. Aki – legyen ez számára morális győzelem vagy akár bukás – mivel rászánja magát az alkalmazkodásra, mintegy jutalmul megkapja a nőt.

Különleges festmény, egy különleges emberről
Fotó: Pexels

A film sztárjainak szerepei meglehetősen önazonosak: Montgomery Cliftnek szinte az autóbalesete és az önpusztítása is bele lett írva a filmbe (csak ezúttal rodeóval teszi tönkre magát), a kor nagy férfisztárja, Clark Gable pedig ezúttal osztozik a rivaldafényen egy még nála is híresebb nővel, akinek egyrészt ez a film is alaposan kiaknázza a vonzerejét (hamisítatlan férfitekintet, ahogyan a kamera fényképezi), másfelől szokatlanul domináns és markáns karaktert formál meg (amilyen a fáma szerint maga Marilyn Monroe is volt a szőke szexbomba skatulyája mögött).

Figyelemreméltó filmről van tehát szó drámaként és rendhagyó westernként is, ami ugyanakkor nem hibátlan: Arthur Miller le sem tagadhatta volna, hogy drámaíróként tapasztalt, nem pedig forgatókönyvíróként, stílusa ugyanis olykor teátrális. Karakterei (különösen szócsöve, Guido) életszerű párbeszédek helyett kinyilatkoztatnak, mintha csak színpadon lépnének fel. (Színdarabként viszont azért működne kevésbé ez az ötfős kamaradráma, mert a rodeó és a vadlovak befogásának bravúrosan megrendezett, látványos jelenetei mozivásznat követelnek.)

A film bukása a kasszáknál mintha a hollywoodi stúdiófőnökök korabeli érvelését bizonyította volna (mely szerint a drámák nem hoznak annyi pénzt, mint a zsánerfilmek), viszont a Kallódó emberek korát megelőző filmként is értelmezhető (a kritikai megítélése legalábbis javult az évtizedek alatt). Nem csak a hagyományos férfiszerepek, a western zsánere és a film sztárjai járták a végüket akkoriban ugyanis, hanem a „régi Hollywood” is, ami a hatvanas években elveszítette a közönségét, akiket aztán a „hollywoodi reneszánsz” alkotói az európai modern művészfilmesek (Godard, Fellini és társaik) vívmányaival (illetve azok hollywoodi műfajokba táplálásával) igyekeztek visszacsábítani, azaz hasonló filmekkel próbáltak alkalmazkodni a korszellemhez, mint John Huston hattyúdala (ennek a rövid „reneszánsznak” aztán a Star Wars, A cápa és A keresztapa posztmodern „Új-Hollywoodja” vetett véget).