Karácsony évek óta kerüli a vitát Tarlóssal – videó
A baloldal főpolgármester-jelöltjének számtalan alkalommal és témában lett volna lehetősége, de az elmúlt egy évben egyetlen alkalommal sem vitázott Tarlós Istvánnal a Fővárosi Közgyűlésben.
A baloldal főpolgármester-jelöltjének számtalan alkalommal és témában lett volna lehetősége, de az elmúlt egy évben egyetlen alkalommal sem vitázott Tarlós Istvánnal a Fővárosi Közgyűlésben.

Tarlós István úgy fogalmazott: „ma egyszerre ünnepeljük a szovjet csapatok távozásának évfordulóját, városunkat és annak legkiválóbb polgárait”.
A tervek szerint novemberben kezdődhetnek meg a Lánchíd, a Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró, valamint a budai váralagút felújítási munkálatai, forgalomkorlátozás csak később várható.
Az Euro 5-ös dízelüzemű gépjárművek forgalmát is korlátozzák majd szmogriadó esetén Budapesten – döntött a szmogrendelet módosításával a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
Budapest idén is csatlakozik az Európai mobilitás hét című programhoz, amelynek keretében szeptember 22-én tarthatják majd meg az autómentes napot – döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
A tervek szerint 2021 végére újulhat meg a Blaha Lujza tér több mint négymilliárd forintos fővárosi és kormányzati forrásból, a rekonstrukció során felújítják az aluljárót is.
A Római-part rekreációs területeinek fejlesztéséről, valamint a margitszigeti Nemzeti Tenisz Versenyközpont környezetrendezéséről döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
Több mint hétmilliárd forintot biztosítanak arra, hogy a fővárosi önkormányzat megszerezze a Rác fürdő és a hotel épületének tulajdonjogát a felszámolási eljárás során – döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
A Fővárosi Közgyűlés drogprevenciós keretet hoz létre, amelyből kérelemre támogatás nyújtható a Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum céljaival egyező tevékenységek ellátására civil és egyéb szervezetek részére.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Újabb mérföldkőhöz érkezett az országépítés.

Kábítószerrel kereskedőkre is lecsaptak a rendőrök.

Ez a mi tervünk: a brüsszeli háborús terv rombolása helyett békés országépítés – hangsúlyozta a kormányfő.

A kormánypártok kedvező pozícióból kezdhetik a 2026-os évet.

A miniszterelnök politikai igazgatója lerántotta a leplet a háborúpártiak terveiről.

Van egy csoport Európában, amely háborút akar.

Robbantás áldozata lett Fanyil Szarvarov altábornagy, az orosz fegyveres erők operatív felkészítésért felelős vezetője lett – közölte hétfőn az orosz Nyomozó Bizottság.

Kerkez Milos a szombati, Tottenham elleni 2-1-es győzelem után adott interjút.

Rekordot döntött az orosz LNG-export Kínába: Moszkva Katar mögé, Ausztrália elé ugrott.

Érdemi könnyítések is érkeznek jövőre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.