Új korszak kezdődik a főváros életében

Csaknem egy évtizedes polgári építkezés után Budapestre visszatér a 2010 előtti balliberális kurzus. Karácsony Gergelyt a fővárosi szavazatok felével választották főpolgármesternek a vasárnap késő estig ismert adatok szerint, és ellenzéki többségű közgyűléssel készülhet arra, hogy átvegye Tarlós István székét. A kormánypártok küzdelmes évek elé néznek.

Nagy Áron
2019. 10. 14. 5:55
MN_SABLON
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ami a fővárosi kerületeket illeti, 2014-ben a huszonháromból hatban nyert ellenzéki, illetve az ellenzék által is támogatott jelölt, ebből négyet (XIII., XIX., XX., XXIII.) eleve ők irányítottak, tehát csak kettőt, a 2010-ig amúgy is balliberális többségű XIV. és a XV. kerületet sikerült visszahódítaniuk.

Fontos azonban kiemelni, hogy az elmúlt öt évben Szabados Ákos, Pesterzsébet erős embere előbb otthagyta a neki végképp vállalhatatlanná váló szocialista pártot, majd idén nyáron bejelentette, hogy a Fidesz–KDNP támogatásával méreti meg magát. Lépése, úgy tűnik, nem tántorította el a XX. kerületieket attól, hogy ismét bizalmat szavazzanak neki, abszolút többséggel nyert.

Ismert az is, hogy a Zuglót kudarcosan vezető Karácsony Gergely után a Demszky-éra egyik főpolgármester-helyettesét, Horváth Csabát indította a szivárványkoalíció a XIV. kerületben. Karácsony öt éve szoros versenyben, a szavazatok 42,5 százalékával nyert. Az egyébként nem is zuglói Horváthot viszont a választók csaknem fele támogatta.

Érdemes kitérni a kispesti eredményekre, hiszen az elmúlt héten számos olyan dokumentum – hang- és videófelvétel – került napvilágra, amelyek szerint az MSZP-s Gajda Péter regnálása alatt komoly visszaélések történtek a kerületben. A szocialista jelölt öt éve fölényesen, a szavazatok több mint hatvan százalékával őrizte meg polgármesteri széket. Bizalmi embereinek botrányai miatt azonban úgy tűnik, megbüntették a választók, de ez nem veszélyeztette a pozícióját: támogatottsága 57 százalékra esett vissza.

Az ellenzéki összefogás jelöltjei ezúttal, mint fentebb már utaltunk rá, a kerületek többségében győzelmet arattak. A budai oldalon elvitték az I., a II., a III. és a XI. kerületet. Pesten a VI., a VII., a VIII., a IX., a XIII., a XIV., a XV., a XVIII. és a XIX. kerületet nyerték meg. A XX. és a XXIII. kerületnek független, de a kormánypártok által is támogatott polgármestere lesz.

Az önkormányzati választásról szóló híreinket IDE kattintva tekinthetik meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.