A Fidesz nem vesz részt Karácsony és a Tisza székfoglalójában
Limonádézgatások közben, titkos paktumokkal, zárt üléseken formálódik egy egyezség Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc emberei közt.
Limonádézgatások közben, titkos paktumokkal, zárt üléseken formálódik egy egyezség Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc emberei közt.

A Fővárosi Közgyűlés kormánypárti képviselői szerint Budapesten létrejött a zárt ajtók paktuma.

A főváros több fürdője is zárva tarthat a nyári szezonban.

A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője a helyiek feje felett döntene.

A Fővárosi Közgyűlés leszavazta az állatvédő szervezeteknek szánt pluszforrásokat.

A helyiek szerint igazságtalan, hogy a főváros ellehetetlenítené a part mentén élők árvízi védekezését.

Nem tudni, hogy a főpolgármester létrehozta-e a munkából lakásba program alapjául szolgáló állásokat.

A fővárosi önkormányzat kicsúszhat az időből, több tízezer ember árvízi védelme került veszélybe.

Egyelőre csak Magyar Péter képviselőinek dilettantizmusa akadályozta meg, hogy Nagy Ervin beüljön a független színházakat támogató közalapítvány kuratóriumába.

Míg a Fidesz-frakció a drogok ellen küzd, addig a baloldal nem tenne semmit.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Nobel-díjas kutatóbiológus mindig büszke volt arra, hogy a JATE-n tanult.

Kedélyes hangulat uralkodott a kulisszák mögött.

Orbán Balázs a Fidelitas kongresszusán emlékeztetett: Ruszin-Szendi Romulusz már megmondta, hogy „Szlava Ukrajini!”, mindenkit be fognak rántani.

A tét óriási, csak a vak nem látja – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője.

A Majdan téren összegyűlt emberek korrupció ellenes jelszavakat skandáltak és Zelenszkij lemondását követelték. Újabb tüntetéshullám indult az ukrán elnök ellen.

A hólapát és a szánkó is előkerült.

A sikeres diplomáciai lépések mérséklik a lakosság rezsiterheit, miközben stabilizálják a kormányfő politikai pozícióját.

Spanyolország továbbra is menetel a vb-selejtezőn, míg Ausztria is fontos lépést tett az egyenes ági kijutáshoz.

Nagy kihívás megállítani a Metzet a BL-ben, a debrecenieknek ez egyszer sem sikerült.

Vízben égni, tűzbe fulladni címmel jelennek meg Charles Bukowski versei december elején.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.