
- Magyar Nemzet
- franciaország
franciaország

Európában is van már halálos áldozata a járványnak
Franciaországban a pénteki adatok szerint eddig 11-en betegedtek meg a járványban, hárman közülük már felgyógyultak, és elengedték őket a kórházból.

Négyszeresére nőhet az extrémmeleg napok száma az északi féltekén
Rekordot döntött a francia bor- és szeszesitalexport tavaly
Babos ezúttal Mladenovic ellen
Április 14. és 19. között Budapesten, a Papp László Sportarénában rendezik a női tenisz nem hivatalos csapat-világbajnokságát, a Fed-kupa-döntőt.

A revans után bizakodhatunk
Többféleképpen is lehet címkézni a magyar jégkorong-válogatott nottinghami sikerét. Először is, bejutott az olimpiai selejtező utolsó körébe, másodszor, revansot vett Nagy-Britannián.

Éjjel-nappal nyitva lesz a Louvre a Leonardo-kiállítás utolsó napjaiban
Három magyar érem a nizzai úszóverseny zárónapján
Macron nem bízná az USA-ra a védelmet
Újabb szakszervezeti és ellenzéki tiltakozások a tervezett nyugdíjreform ellen Franciaországban
Ismét tízezrek vonultak utcára csütörtökön a francia nagyvárosokban a radikálisabb szakszervezetek által a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen meghirdetett kilencedik tiltakozónapon, miközben a nemzetgyűlésben az ellenzék obstrukcióval nehezítette a t
Fontos híreink
Trump szerint ez vár a Hamászra

Magyar tiltakozás az EU-ukrán szabadkereskedelmi megállapodás ellen

Brüsszel Ukrajna kedvéért akár az EU szabályait is felrúgná

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Elég a politikai erőszakból, fellép a parlament
A veszélyhelyzet meghosszabbításáról is szavaznak a képviselők.

Kocsis Máté: Magyar Péter a gyűlölet nagykövete - kövesse nálunk élőben! + videó
A Fidesz frakcióvezetője a Harcosok órája keddi adásában.

Országos razziára készül a NAV, nem ajánlatos trükközni
A sanda kereskedőknek rémisztő lehet a halloween.

Orbán Viktor: A nyugdíjakat is megadóztatná a Tisza, folytatnák a baloldali hagyományt
Nem attól lesz jó vagy rossz a magyar gazdaságpolitika, ha Brüsszelben megtapsolják – közölte a kormányfő.
Külföldi híreink

Itt az orosz bejelentés a világháborúról
Durva figyelmeztetés jött.

Szijjártó Péter: Komoly napok jönnek
A tárcavezető ma Washingtonban tárgyal.

Háborús készültségre szólít fel Németország: részletes útmutatót tettek közzé
Új útmutatóval készítik fel a lakosságot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Az Arsenal bocsánatot kért, kínos helyzet a BL mai rangadója előtt
Hideg zuhany: az Atlético Madrid játékosai nem tudta lezuhanyozni az Emirates-ben.

„Székelyföld nem létezik”, Csíkszereda mégis diadalmaskodik – csattanós válasz a románoknak
Szondy Zoltán, a klub elnöke az erdélyi magyar politikusokhoz fordul segítségért.

Pusztító tornádó ölt meg egy embert Franciaországban
Három építkezési darut borított fel a forgószél.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.