Orbán Viktor Rómába és Párizsba utazik
A Kereszténydemokrata Internacionálé rendezvényén vesz részt a magyar kormányfő csütörtökön, majd pénteken Emmanuel Macronnal fog tárgyalni a francia fővárosban.
A Kereszténydemokrata Internacionálé rendezvényén vesz részt a magyar kormányfő csütörtökön, majd pénteken Emmanuel Macronnal fog tárgyalni a francia fővárosban.
Edouard Philippe francia miniszterelnök hétfőn elismerte, hogy nem sikerült elérni azokat a célokat, amelyeket a bevándorlási törvény tavalyi szigorításával célul tűzött ki a kormány.
Régi helyén, de jobb körülmények között csodálható meg hétfőtől a Mona Lisa, a párizsi Louvre leghíresebb kiállítási tárgya, amelyet a terem (Salle des États) felújítása miatt három hónapra egy másik helyiségbe – a Médicis Galériába – „száműztek” a múzeum
A Louvre gyűjteményének mintegy 250 ezer darabja költözik ki Párizsból a múzeum új raktárába és megőrzési központjába, amely kedden nyílik meg.
A 45 éves támadó – akit a helyszínen agyonlőttek – a rendőrség egyik irodai alkalmazottja volt, egy kerámiakéssel gyilkolt csütörtökön.
Szokatlanul és idegesen viselkedett felesége szerint a párizsi rendőr-főkapitányságon négy áldozatot követelő késes ámokfutás elkövetője a támadást megelőző este.
Az elkövetővel együtt öt halálos áldozatot követelt egy párizsi rendőr-főkapitányságon elkövetett késes ámokfutás. A négy leszúrt áldozat mindegyike rendőr.
Egy fehérfarkú rétisasra erősített kamerával mutatja meg az Alpok pusztuló gleccsereit egy francia solymász.
Az áldozatok rendőrök voltak, míg a támadó egy rendőrségi alkalmazott volt. A BFM francia tévécsatorna úgy értesült, hogy a gyilkos nemrégiben áttért az iszlám hitre.
Toulouse-ban a rendőrség könnygázt és vízágyút vetett be a tiltakozáson részt vevő hozzávetőleg ezer aktivista oszlatására.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kiss Ambrus: Egyelőre nincs döntés a Sziget Fesztivál jövőjéről.
A tiszás propagandista nem megy a szomszédba, ha gyűlöletkeltésről vagy uszításról van szó.
Kétszázmillió forintot bukhat a főváros Szentkirályi Alexandra szerint.
Újra meg kell mutassuk, hogy a magyar emberek békét szeretnének – hangsúlyozta Gulyás Gergely.
A milliárdos szerint a munka szerepe radikálisan átalakulhat.
Ukrajna további támogatásáról egyeztettek.
Óriási a tűz a parlament épülete előtt.
Nézzük, mit ajánlanak a szakértők!
Múlt hónapban fél évtized szünet után ismét megjelent a Gault&Millau étteremkalauz.
Ez a program mérföldkő a magyar gazdaság megerősítésében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.