
- Magyar Nemzet
- franciaország
franciaország

Mintegy 300 millióan szenvednek ritka betegségekben a világon
Mintegy 300 millióan szenvednek úgynevezett ritka betegségekben a világon a francia ovostudományi kutatóintézet (Inserm) friss becslései szerin.
Három tagállamban is dolgozott, botrányhős lett
A Matteo Renzi volt kormányfő emberének számító Sandro Gozi most lemondásra kényszerült Párizsban, miután fény derült rá, mindeközben a máltai kormányfőhöz is szerződés fűzte.
Végnapjait éli Franciaország a migránsinvázió miatt
Franciaország elképzelt közeli jövőjét, az ország utolsó három napjának apokalipszisét írja le Laurent Obertone sikerlistás regénye. A francia író a V4NA-nak adott exkluzív interjút.

Vucic: Szerbia már kevésbé bízik az EU-ban
Macront Napóleonhoz is hasonlítják a félidőben
Szövetségesek nélküli látnoknak, merésznek, illetve ambiciózusnak látják egyes vezető francia és német kommentátorok Emmanuel Macront, akit legutóbb az amerikai elnök hasonlított Bonaparte Napóleonhoz.

Nemzetközi körözést adott ki Franciaország az Iszlám Állam vezetője ellen
Az elmúlt években a terrorszervezet több, Franciaországban elkövetett merénylet felelőseként jelentkezett, beleértve a 2015-ös párizsi terrortámadást is, amelyben 130-an haltak meg.
Hatvan merényletkísérletet hiúsítottak meg 2013 óta Franciaországban
A párizsi prefektúrán október 3-án négy áldozatot követelő iszlamista támadás óta nem kellett merényletet meghiúsítani – fogalmazott Christophe Castaner francia belügyminiszter.
Maratoni csúcstalálkozóra készülnek Brüsszelben
Egy héten belül másodszor, az új német-francia együttműködési szerződés égisze alatt pedig első alkalommal találkozott egymással tegnap Emmanuel Macron és Angela Merkel.

Párizs kezében az uniós bővítés
Tizenhat hónap alatt harmadszor sem sikerült az uniós minisztereknek megállapodniuk Albánia és Észak-Macedónia csatlakozási tárgyalásairól.
Fontos híreink
Czepek Gábor: Tiltakozzunk a magyar energiaellátás veszélyeztetése ellen! + videó

Magyar és román jubileumot ünnepelnek

Szijjártó Péter: Folytatniuk kell az erőfeszítéseiket azoknak, akik a békét támogatják, mint Magyarország

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Egyre biztosabb: nem lesz jövőre Sziget Fesztivál Budapesten
Kiss Ambrus: Egyelőre nincs döntés a Sziget Fesztivál jövőjéről.

Varga Juditot alázza elképesztő stílusban Magyar Péter propagandistája
A tiszás propagandista nem megy a szomszédba, ha gyűlöletkeltésről vagy uszításról van szó.

Bizonytalan a Sziget Fesztivál jövője, garanciákat vár a Fidesz
Kétszázmillió forintot bukhat a főváros Szentkirályi Alexandra szerint.

Magyarország érdeke ellentétes azzal, amit Brüsszelben terveznek + videó
Újra meg kell mutassuk, hogy a magyar emberek békét szeretnének – hangsúlyozta Gulyás Gergely.
Külföldi híreink

Musk kijózanító jóslata a mesterséges intelligenciáról
A milliárdos szerint a munka szerepe radikálisan átalakulhat.

Meglepő helyre utazott Zelenszkij
Ukrajna további támogatásáról egyeztettek.

Terrortámadás történt a szerb parlament előtt + videó
Óriási a tűz a parlament épülete előtt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

6 szuper ital, ami segít egészségesen öregedni
Nézzük, mit ajánlanak a szakértők!

Otthonosság, szívélyesség, magyar ízek: a csongrádi Bárka étterem
Múlt hónapban fél évtized szünet után ismét megjelent a Gault&Millau étteremkalauz.

Listavezető Magyarország – van egy gazdasági mutató, amiben senki sem jobb
Ez a program mérföldkő a magyar gazdaság megerősítésében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.