József főherceget lemondatja az antant
Az új Friedrich-kormány nem tudja megerősíteni a helyzetét. Sem a megszálló románoknak, sem az egész antantnak – amelynek négytagú tábornokdelegációja már megérkezett – nem élvezi a bizalmát.
Az új Friedrich-kormány nem tudja megerősíteni a helyzetét. Sem a megszálló románoknak, sem az egész antantnak – amelynek négytagú tábornokdelegációja már megérkezett – nem élvezi a bizalmát.

A 22 tagú lista első helyén Kun Béla áll, majd olyan nevek következnek, mint Landler Jenő, Vágó Béla, Kunfi Zsigmond, Lukács György, Bokányi Dezső, Rákosi Mátyás, Pogány József és Böhm Vilmos.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A hőmérséklet hajnalban akár mínusz 10 fok közelébe is süllyedhet, napközben pedig 2 és 7 Celsius-fok között alakul.

A kormányfő frappánsan oldotta meg a kérdést.

Jézus elhozhatja a békességet, amelyre szükségünk van – mondta az evangélikus püspök.

Egy zajjal terhelt, zaklatott világban különösen nagy ereje van annak a csendnek, amelyet Jézus Krisztus teremt – hangsúlyozta Steinbach József református püspök karácsonyi igehirdetésében Balatonalmádiban.

A Mol tárgyalhat a szerb olajfinomító megvásárlásáról.

Vlagyimir Putyin orosz elnök karácsony alkalmából üdvözlő táviratot küldött amerikai hivatali kollégájának, Donald Trumpnak – közölte csütörtökön Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

A két jelölt között kevesebb mint tízezer szavazat a különbség.

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

A baleset okát még vizsgálják.

A stop-motion technikával forgatott animációs filmben a Matchbox méretű kisautók a főszereplők.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.