Nehéz helyzetben van a Peidl Gyula vezette látszatszakszervezeti kabinettől a stafétabotot augusztus 6-án átvevő Friedrich-kormány, mert valóságos hatalma nincs. A román hadsereg a fővárost és az ország nagy részét megszállva tartja, s amíg az antant nem ismeri el, diplomáciai szempontból is behatároltak a lehetőségei. Helyzete megszilárdítására előbb közzéteszi a Bajtársak! Nemzeti hadsereget szervezünk! című kiáltványt Schnetzer Ferenc hadügyminiszter, majd rá egy napra, augusztus 11-én Horthy Miklós altengernagyot az összes magyar haderők fővezérévé nevezi ki az államfői jogokat gyakorló József főherceg.
A nemzeti hadsereg vezetője proklamációban fordul a magyar nemzethez augusztus 14-én, amelyben úgy fogalmaz: „Büszke öntudattal azon reményben veszem át a parancsnokságot, hogy nagy ügyünk érdekében mindenki a legjobb tudása szerint támogatni fog engem. Isten áldása kisérje igaz ügyünket.” Eközben, miután a kormány első rendeletével megszüntette a földek szocializálását, visszakapták a tulajdonosok a birtokaikat, s ez „a gazdasági cselédek és munkások körében is általános megelégedéssel találkozott, s egyes gazdaságoktól eltekintve mindenütt végre is hajtatott”.
Megkezdődik a kommunista diktatúra alatt elkövetett bűnök elleni fellépés, a benne vezető szerepet vállalók számonkérése az igazságszolgáltatás legális eszközeivel. A Kúria elnöke és alelnöke „a bolsevizmus szörnyű bűneiről” nyilatkozik a 11-i Budapesti Közlönyben. Két nap múlva hirdetményt tesz közzé a budapesti államügyészség, amelyben arra szólítanak fel, hogy Kun Béláék bűnügyében közöljék a hatóságok, a területükön kiket öltek meg. Arról is tájékoztat a lap, hogy a volt külügyi népbiztost az antant is felelősségre akarja vonni. Napvilágot látnak az adatok Kun Béla harácsolásairól is. Egymás utáni számokban közlik a napvilágra kerülő gonosztettek részleteit. Szamuely Tibor népbiztos legelvetemültebb ítélet-végrehajtóját, Kohn-Kerekes Árpádot augusztus 12-én tartóztatják le. Éppen aznap, amikor a július végén bestiális kegyetlenséggel meggyilkolt és a Dunába vetett Mildner Ferenc tüzérszázadost, a Ludovika Akadémia tanárát, a június 24-i lázadás egyik vezéralakját temetik kormánytagok jelenlétében, és nagy tömeg kíséri utolsó útjára.