Fejlesztenek a kertészetek
Az előzetes felmérések szerint mintegy százhektárnyi új, korszerű üvegház épülhet az országban.
Az előzetes felmérések szerint mintegy százhektárnyi új, korszerű üvegház épülhet az országban.

Idén mind mennyiségben, mind minőségben jó szezonra számítanak a szamócatermelők.

Bár a várható terméskiesést még korai lenne megbecsülni, az már biztos, hogy a kajszi- és az őszibarack-ültetvényeket érintette a legérzékenyebben a múlt heti lehűlés.
Ledó Ferenc, a FruitVeB elnöke lapunknak elmondta: a jordánvírusnak is nevezett kór 2016-ban Jordániában jelent meg elsőként, azóta számos országba hurcolták be.

A februári viharos szél nem tett kárt a hazai gyümölcsültetvényekben, a szokatlanul enyhe időjárás azonban még okozhat fejfájást a kertészeknek.

A várakozások ellenére nem nőtt jelentősebben a dió ára az ünnepi időszak előtt, sőt egyes piacokon a tavalyinál is olcsóbban lehet hozzájutni a karácsonyi édességek egyik fontos összetevőjéhez.

Az alma termelése éves szinten meghaladja a kétszázezer tonnát, a fogyasztás pedig nagyjából száznyolcvan- és kétszázezer tonna között mozog.
Az idén az időjárás is kedvezett a hajtató kertészeteknek, az enyhe ősz után csak a jövő hétre várt lehűlés vethet véget a szezonnak.

Egyre nehezebben boldogulnak öntözés nélkül a gazdálkodók. A tavaszi aszály nagyban megnehezítette a vetést a kertészetekben, az ipari feldolgozásra szánt zöldségekből a korábbinál kisebb hozamokat értek el.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kocsi Máté otthonába érkezett a Lázárinfó.

Fontos intézkedések lépnek életbe január elsejétől.

Közösségi oldalán üzent a magyar kutatóűrhajós.

A különböző egészségügyi időpontokra szükséges várakozási időt próbálja csökkenteni a jogalkotó.

Háborúra készül Berlin.

Készek és hajlandók a listát tovább bővíteni.

„Jelentős előrelépést tettünk a dokumentumok véglegesítése felé.”

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.

Az 1972-es müncheni olimpián szovjet színekben nyert aranyérmet.

The ice rink set up in front of the Great Reformed Church in Debrecen has been awarded the title of Europe’s Best.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.