Fucsovics és Balázs is javítottak a férfi tenisz-világranglistán
Fucsovics Márton egy helyet javítva a 35. a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján.
Fucsovics Márton egy helyet javítva a 35. a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján.

Balázs Attila régóta próbál érvényesülni a teniszben, 2008-ban, 2009-ben, 2010-ben és 2012-ben is az év férfi játékosának választották.

A 27 éves nyíregyházi játékos, aki a múlt héten a második fordulóig jutott Monte-Carlóban, ezen a héten Barcelonában szerepel.

A világranglista 37. helyén álló Fucsovics Márton a Budai Teniszcentrumban (BTC) bejelentette, hogy a nagy múltú fővárosi klub, az MTK színeiben folytatja a pályafutását.

Fucsovics Márton szerdai Facebook-bejegyzése alapján hajlamosak voltunk azt gondolni, hogy egy isten háta mögötti, ingerszegény helyen gyakorol.

A párosban világbajnok Babos Tímea az elmúlt egy évben nyolc mérkőzést nyert meg egyesben, huszonnégyet vesztett el, és csak egyetlen versenyen jutott tovább az első fordulóból.

A világranglista 36. helyén álló teniszező csapatához februárban csatlakozott a francia szakember, aki most az új felállás szerint nem másod-, hanem főállásban segíti a nyíregyházi játékost.

A legvalószínűbb forgatókönyv szerint Olivier Tauma lesz Sávolt Attila utódja, a francia szakember mellett szól, hogy dolgozott már Fucsoviccsal.

A 20-szoros Grand Slam-bajnok Roger Federerrel edzett hétfőn Fucsovics Márton, aki a férfiak számára szerdán elrajtoló miami keménypályás tenisztornára készül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szürreális események árnyékolják be a kampányt.

Magyar Péter politikája veszélyes irányba viszi a közéletet.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

Már első hivatali napján a kollégáinak szegezte a kérdést: miért ő az egyetlen nő a kabinetben?

A kritikusok a filmet propagandának bélyegzik.

Hamarosan lejár az új START-megállapodás.

Indulnak orosz sportolók az idei téli olimpián, de kevesen, semleges színekben.

A nap legfontosabb hírei egy helyen.

Megrázó képsorok!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.