Nagyobb védelmet sürgetnek az illegális bevándorlóknak
Az ENSZ migrációügyi különleges jelentéstevője felszólította a nemzetközi közösséget, hogy vessen véget az illegális bevándorlók bűnözővé alacsonyításának.
Az ENSZ migrációügyi különleges jelentéstevője felszólította a nemzetközi közösséget, hogy vessen véget az illegális bevándorlók bűnözővé alacsonyításának.

A nyugat-afrikai csempészútvonal sokkal aktívabb idén, mint tavaly, miközben egyáltalán nem veszélytelen. Ebben az évben 158-an haltak meg bizonyíthatóan a nyugat-afrikai partok mentén.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kampány közben alakítják át a Tisza Párt aktivista bázisát.

Többet tehetnek a hazáért, mint a liberális ellenzék.

A Tisza Pártban profilozták a jelentkezőket, de hiába zárultak lesújtó eredménnyel az átvilágítások, azoknak nem volt hatása a jelöltállításra.

Ha a szabályok kiszámíthatók, a reakciók érthetők, a szeretet pedig nem feltételekhez kötött, a gyermek idegrendszere megnyugszik.

A Kreml kemény figyelmeztetést adott ki.

Az FPÖ azonnali irányváltást és a béketárgyalások támogatását sürgeti.

Von der Leyen: demokratikus Bizottság vagy brüsszeli önkény?

A Honvéd 2-1-re legyőzte a Videotont és már öt ponttal vezeti a tabellát, a fehérváriak idegenben továbbra is nyeretlenek.

A Győr és a Debrecen összecsapása szó szerint összecsapássá fajult, de hibázott-e, s ha igen, miben a meccs bírója?

Az internet nem felejt, még a Tisza Pártban sem!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.