Pakisztán és több afrikai ország képviselője az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában (EJT) hétfőn arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy biztosítson fokozottabb védelmet az útnak induló migránsoknak.
A tanács genfi ülésén a görög partoknál két héttel ezelőtt történt hajókatasztrófával kapcsolatban értekeztek a témáról. A Líbiából Görögországba indult hajón 350 pakisztáni állampolgár is utazott, a hajótörésben az eddigi vizsgálatok szerint legkevesebb 82 ember vesztette életét és százak tűntek el nyomtalanul.
Zamán Mehdi, Pakisztán állandó ENSZ-képviselőjének helyettese a történteket „ijesztő emlékeztetőnek” nevezte az EJT-ben, felhívva a figyelmet a migránsok védelmét szolgáló rendszer hiányosságaira.
Egy ilyen tragédia „emberi ára” elfogadhatatlan − jelentette ki a pakisztáni diplomata a 47 tagú testületnek. Mint mondta,
a szolidaritás jegyében kell javítani a felelősség megosztásán, a biztonságos és időben indítandó kutató-mentő missziókon, a tengeren kimentett emberek partra szállítására vonatkozó egyezményeken és az utólagos elszámoltathatóságon
− tette hozzá a pakisztáni tisztségviselő.
Gambia ENSZ-képviselője kiemelte, hogy a kérdéssel sürgősen foglalkozni kell. Gambia egyike azon afrikai országoknak, ahonnan számos migráns vág neki az Európába tartó veszélyes útnak.
Felipe González Morales, az ENSZ migrációsügyi különleges jelentéstevője felszólította a nemzetközi közösséget, hogy vessen véget az illegális bevándorlók bűnözővé alacsonyításának, és tegye lehetővé számukra a legális bevándorlás lehetőségét.
Morales egyben megismételte azt a javaslatot, hogy az EJT hozzon létre új nemzetközi vizsgálóbizottságot, amelynek feladata a migránsok sérelmére elkövetett emberi jogi jogsértések felderítése lenne.
Az Európai Unióba irányuló migrációs nyomás az elmúlt időszakban tovább fokozódott – hívta fel a figyelmet néhány nappal ezelőtt a V4NA hírügynökség. A Frontex által közzétett jelentésből kiderül, hogy 2023 első öt hónapjában az EU külső határain az illegális határátlépések száma elérte a 102 ezret, ez 12 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában regisztrált számadat.