Átlagot meghaladó béremelés jöhet
A nemzetgazdasági átlagot jelentősen meghaladó bérfejlesztésre tettek javaslatot a következő évekre az állami közszolgáltató cégeknél jelenlévő szakszervezetek — tudta meg a Magyar Nemzet.
A nemzetgazdasági átlagot jelentősen meghaladó bérfejlesztésre tettek javaslatot a következő évekre az állami közszolgáltató cégeknél jelenlévő szakszervezetek — tudta meg a Magyar Nemzet.

A Takarékbank elemzői 4,4 százalékról 4,7 százalékra emelték az idei, valamint 3,6 százalékról 3,7 százalékra a jövő évi GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzésüket – mondta Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője csütörtökön Budapesten, a bank sajtót
Az idén a beruházások 13 százalékkal bővülhetnek a korábban várt 7 százalék helyett, a fogyasztás pedig 4,3 százalékkal bővülhet. Az ipar növekedési üteme 3,0 százalékosról 3,5 százalékra emelkedhet.
Alapvetően a bérkiáramlásnak köszönhetően egész évben folytatódhat a kiskereskedelmi forgalom élénk növekedése, amivel a gazdasági növekedés fontos tényezője marad az MTI-nek nyilatkozó elemzők várakozása szerint.
A Századvég Gazdaságkutató decemberi előrejelzéséhez képest nem módosította prognózisát, erre az évre 3,9 százalékos, 2020-ra pedig 3,5 százalékos növekedést vár a tavalyi 4,9 százalékot követően – közölte a kutató szerdán az MTI-vel.
Japán gazdasága erősebb ütemben bővült a tavalyi utolsó negyedévben, mint azt az első gyorsbecslésben feltételezték, ami annak köszönhető, hogy az előző negyedévben elszenvedett természeti csapások után a tőkeberuházások növekedése gyorsan helyreállt.
A kamara elnöke az infláció alakulásáról hozzátette: az infláció várhatóan magasabb lesz, mint amivel a döntéshozók számoltak.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Két programja van a pártnak.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Ukrán politológus ismerte el, hogy jogosak Orbán Viktor csatlakozás elleni érvei.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

A Newcastle csak a második félidőben tudta felvenni a tempót a hazaiakkal.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.