A koronavírus miatt hat éve először csökkent Thaiföld GDP-je
A koronavírus-járvány következtében hat év óta először csökkent Thaiföld hazai összterméke (GDP) az első negyedévben, és a kormány a helyzet további romlására számít.
A koronavírus-járvány következtében hat év óta először csökkent Thaiföld hazai összterméke (GDP) az első negyedévben, és a kormány a helyzet további romlására számít.

Eljött hát a nagy nap, amikor a statisztikai hivatal előállt a gazdasági teljesítmény első negyedéves számaival.

A hazai teljesítmény közel öt százalékponttal haladta meg az uniós átlagot.

Érkeznek még állami hitelgaranciák és egyéb hitelkonstrukciók, valamint beruházási programok is.

A Takarékbank vezető elemzője úgy véli, a bruttó hazai termék éves alapon 2,0-2,1 százalékkal nőhetett.

Románia kénytelen lesz kölcsönért folyamodni valamelyik nemzetközi hitelintézethez.
Hogy fenntartsák az érdeklődést Egyiptom iránt, a tárca már több kreatív ötlettel rukkolt elő.

A meghozott intézkedéseknek köszönhetően az említett államok sikeresen tartották kordában a járványt.

Több mint valószínű, hogy a most megismert Soros-javaslat egy burkolt politikai üzenet is.

Május 6-án debütál Brüsszelben az uniós bizottság hosszú távú gazdasági mentőcsomagja.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak helyenként jelenhet meg némi gomolyfelhő.

A valutaalap és Magyar Péterék elképzelései között is megjelent az szja, a nyugdíjkorhatár és a rezsi emelése, ugyanúgy mint a nyugdíjak csökkentése.

Sem a DK, sem az MSZP nem lépteti vissza a jelöltjét a vasárnapi választáson.

Vészharangot kongat a WHO - fontos, hogy az idősek minél több évet töltsenek egészségben.

A papíron alulról szerveződő demokrata jelölt milliárdokat kapott kampányra.

Az amerikai elnök és a magyar kormányfő az Amerikai Egyesült Államokban egyeztet.

Célkeresztben New York leendő polgármestere.

A Fradit kiejtő Qarabag újabb bravúrt ért el a Bajnokok Ligájában.

Az argentin világsztár számára is előnyös lenne a megállapodás aláírása.

A jelenlegi nagyváradi román dominanciájú városvezetés ki szeretné lakoltatni kolostorából a premontrei főapátot, ami többek között a képünkön szereplő templom jövőjét is megpecsételheti.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.