Támadják a nyugati civilizációt
Fontos, hogy kiálljunk a keresztény örökségünk és a nemzeti identitásunk mellett.
Fontos, hogy kiálljunk a keresztény örökségünk és a nemzeti identitásunk mellett.

Már az óvodás gyermekek nemi identitását támadják az erőszakos LMBTQ-szervezetek.

Székely János püspök szerint az emberség, a hiteles és jó élet ára mindenki számára magas.

Felhívják a figyelmet az isztambuli egyezmény családellenes, a genderideológia terjesztését célzó pontjaira.
Vannak azok a helyzetek, amikor egyszerűen mindent elsöpör a genderideológia és csak az a fontos.

A formálpolitikai elvárásokba öltöztetett szabadságheroizálás szemben áll a konzervatív habitussal.

Genderideológia és gyermeknevelés, elkerülhetetlen a kapcsolat a kettő között. Mikor és hogyan, illetve jó-e, hogyha egy külső, harmadik fél avatkozik ebbe bele? Nem leszünk képmutatók, szexuális felvilágosítás terén a gyerekek, fiatalok egymástól és az i
Szerettük volna, ha a magyar médiában a család hiteles és pozitív szövegkörnyezetbe kerül – nyilatkozta a lap főszerkesztője.

Magyarország, a magyarok, a magyar kultúra csak akkor érdekes a hatalmas erők által mozgatott nemzetközi médiának, ha abból politikai hasznot húznak.
Ha a migránskultusz és a genderideológia túldimenzionálásához még az Európai Egyesült Államok fantomja is társul, akkor ez azt jelenti, hogy e koporsónak lecsapjuk a fedelét is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az ügyet felderítő rendőröket kitüntették.

A frakcióvezető szerint a választás után derül ki, hogy mi lesz a mentelmi jog sorsa.

A síkosságmentesítés közös feladat.

Három másik vármegyére is érvényben van a veszélyjelzés.

Farage-ra van szüksége a briteknek a korábbi pénzügyminiszter szerint.

Oresnyik vs. Arrow 3.

Aki Brüsszelt követi, annak a genderpolitika is kötelező.

A fejleményekről a Budapest Airport folyamatosan tájékoztatást ad a honlapján.

The Tisza Party has been left with nothing but political trickery, PM Orban said.

A patrióta politikus nem jósol nagy jövőt a kisebbségi kormánynak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.