Gránátokat találtak Érden
Második világháborús robbanóeszközök kerültek elő egy építkezés előkészítésekor.
Második világháborús robbanóeszközök kerültek elő egy építkezés előkészítésekor.

A víz alatti alacsony látótávolság és az uszadékok jelentősen megnehezítették a katonák dolgát.

Az eszközt a tűzszerészek a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére szállították megsemmisíteni.

Fontos, szó szerint életbevágó szabályra hívta fel a figyelmet a honvédség, ami mindenkire, még a profikra is vonatkozik.

Élvezték.

Több mint harminc világháborús magyar repeszromboló gránát került elő.

Mezőgazdasági gépbe szorult a világháborús robbanóeszköz.

A második világháborús robbanóeszközt elvitték a tűzszerészek.

Azonban mint kiderült, feleslegesen vonultak ki a tűzszerészek.

Az esetek jelentős részében második világháborús gránátot találtak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A főváros szerint semmi probléma nem volt kedden a közlekedéssel.

Miközben a 21 Kutatóközpont vezetője a Nézőpont Intézet első emberével vitázott többször is elmondta, hogy a felmérések tükrében simán nyerhet a Fidesz.

Mark Rutte az ukrán parlamentben szólalt fel.

És még adni is akart.

Ezt Ukrajnáért nem szabad kockára tenni.

Az Európai Bizottság nyomást gyakorolt a közösségimédia-platformokra a számukra nem kívánatos tartalmak cenzúrázása érdekében.

Amerikai jelentés szerint Brüsszel cenzúrával és nyomásgyakorlással avatkozott be a 2024-es európai és több nemzeti választásba.

A holland szerint van, ami a trófeáknál is fontosabb Liverpoolban.

A változás lehetősége gyakran krízisbe van csomagolva, az a kérdés, mit kezdünk vele.

MEP Tamas Deutsch exposes Brussels’ plan.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.