Az ország 22 pontjáról érkeznek a gyerekek a TérTáncKoncertre
Az ország 22 pontjáról érkeznek a gyerekek a TérTáncKoncertre, amelyet június 16-án rendeznek a budapesti Szent István-bazilika előtti téren.
Az ország 22 pontjáról érkeznek a gyerekek a TérTáncKoncertre, amelyet június 16-án rendeznek a budapesti Szent István-bazilika előtti téren.

Szarka Tamás Kossuth-díjas énekes, zenész elmondta, összesen 154 településen, illetve iskolában rendeznek közös éneklést a 99 éve aláírt trianoni békediktátumra emlékezve.
A központi rendezvényen Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár mond köszöntő beszédet, majd Szarka Tamás vezényletével több ezer diák énekli el a Kézfogás című dalt.
A fenntartható fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár elmondta: a piknik célja, hogy megmutassa a családoknak, mennyi mindent tudnak tenni a mindennapokban a fenntarthatóság érdekében.
A legtöbb áldozat egy katolikus magániskola 6-7 éves diáklányai közül került ki. A gyerekek az iskolabuszra készültek felszállni, amikor rájuk vetette magát a késelő.
Több mint 10 ezer rászoruló gyermek juthat hozzá finomságokból összeállított adománycsomaghoz a május utolsó vasárnapján tartott gyermeknaphoz kapcsolódó eseményeken – közölte a Magyar Élelmiszerbank Egyesület csütörtökön az MTI-vel.
A múlt évhez képest több mint duplájára nőtt a vándortáborokba jelentkező gyermekek száma, idén négyezer felső tagozatos és középiskolás jelentkezett – mondta az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) főtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Vasárnap tartják az Ezer lámpás éjszakája elnevezésű rendezvényt az eltűnt gyermekekért, jótékonysági koncertekkel, családi és gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket.
A Fővárosi Önkormányzat az idei Városligeti Gyermeknapot 14 millió forinttal támogatja, valamint segítséget nyújt a rendezvényhez kapcsolódó engedélyek és infrastrukturális feltételek biztosításához.
A világon minden hetedik gyerek túl alacsony súllyal születik. 2015-ben több mint 20 millió újszülött jött világra kevesebb mint 2500 grammal – olvasható a Londoni Higiéniai és Trópusi Betegségek Intézete (LSTHM) és az UNICEF által közösen jegyzett, a The



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormány döntéseiről számol be Gulyás Gergely.

Magyar Péter és pártja nem tud és nem is akar nemet mondani a háborúpárti Brüsszel tanácsadóinak.

A Fidesz frakcióvezetője nem hagyta szó nélkül a Maja T. néven ismert, szélsőbaloldali, antifasiszta aktivistának az ügyében hozott ítéletet.

Világszínvonalú, magyar fejlesztésű CT-berendezés segíti a gyógyulást Gyulán.

Egy transzformátor meghibásodása miatt teljesen megszűnt az áramszolgáltatás.

Vitalij civilben keramikusművészként dolgozott, de kötelességének érezte az ország védelmét.

A halottak száma folyamatosan növekszik.

Az algériai bokszoló körül továbbra sem tiszta, hogy 2024-ben hogyan indulhatott a nők között az olimpián.

Minden megemlékezőt várnak az eseményre.

Már Magyarországon is bekerültek a vásárlást tervezők kedvencei közé az árban erős BYD-k, Omodák és társaik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.