Dohányzó kisgyermekről terjed egy videó az interneten, kitört a népharag
Az X közössége teljesen kiakadt a videó miatt.
Az X közössége teljesen kiakadt a videó miatt.
Csak erős idegzetűeknek.
A gyanúsítottra állítólag többször is volt már panasz.
Az édesanyja okozhatta gyermeke halálát.
A gyanúsított anyja a baloldali önkormányzatnál dolgozik.
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a régi büntető törvénykönyv túlságosan is az elkövetők pártját fogta.
Hal Melinda szerint az állam mellett a társadalom többi szereplőjének is ki kell vennie a részét, hogy gyermekeinket meg tudjuk védeni.
Feltételesen sem bocsátható szabadlábra.
Elősegíti a függőség kialakulását.
Három év, hat hónapot is kaphat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A küzdelem a békepártiak és a háborúpártiak között folytatódik – híva fel a figyelmet a kommunikációs igazgató.
Ismét egy vidéki Tisza-sziget függesztette fel a működését.
A mentőegység hiába próbálta újraéleszteni a férfit.
Hiába a 120 milliós kampány, a főpolgármesternek csalódnia kellett.
„A megmaradt infrastruktúra nem tudja garantálni a biztonságos ellátásunkat.”
Gyorsított pályán akarják felvenni Ukrajnát az EU-ba.
A szociális kiadások elszabadultak, miközben a beruházások évtizedek óta csökkennek.
A Grammy-díjas, kubai származású amerikai rapper koncertjén Lil Jon melegíti be a közönséget.
Előtte még forgalommal szemben is tekert egy kicsit.
Olimpiai érmes és világbajnok úszónk édesapja és húga elvesztése után a gyász feldolgozásáról is beszélt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.