Novák: Fontos a biztonságos közösségben való fejlődés
– Nem mondhatunk le a gyermekek fejlődéséről fizikai, szellemi és lelki értelemben sem – fogalmazott a miniszter.
– Nem mondhatunk le a gyermekek fejlődéséről fizikai, szellemi és lelki értelemben sem – fogalmazott a miniszter.
A pokolgép az északnyugat-pakisztáni Pesavar egyik Korán-iskolájában robbant, közel 70-en megsebesültek.
A fegyveresek dél körül kezdtek lövöldözni az iskolában, mikor a gyermekek éppen tanultak.
A települési önkormányzat jegyzőjénél idén is írásban lehet igényelni az arra jogosult gyermekek számára
B. Török Fruzsina író, rendező Elvarázsoltak sorozatában sok varázslattal és humorral, a gyerekek nyelvén akarta átadni a zenei ismereteket.
Az intézményben nemcsak Pannonhalmáról, hanem egyéb településekről is fogadják a gyermekeket.
A libernyákok már megint provokálnak, a Meseország mindenkié kiadvánnyal egy újabb határt léptek át.
Herczegh Anita elmesélte, milyen örömmel látta, amikor a játszótéren együtt játszottak a Down-szindrómás gyermekek a többiekkel.
A vendégek között volt transznemű is, aki arról beszélt, hogy ő nem lány, de nem is fiú, hanem kicsit mind a kettő.
A diagnosztizálatlan páciensek között nagyon magas arányú az öngyilkos magatartás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mi vagyunk a migrációpárti Brüsszel ellenzéke – írta a kormányszóvivő a Facebook-oldalán szerdán.
A zuhogó esőben lejátszott meccsen a liverpooliak közül Szalah duplázott, ám a 3-3-as döntetlen miatt a vörösök előnye így is csökkent a Chelsea előtt.
Plakátkampány indul az applikáció időpontfoglalás funkciójának népszerűsítésére.
Két út áll a magyar emberek előtt, most még dönthetnek, hogy melyik úton induljon el az ország.
A brit fegyveres erők akár egy év alatt felmorzsolódhatnak.
Az argentin tangó, a spanyol flamenco és sok más örökségelem mellé került a magyar csárdás.
Az illegális migrációs nyomás az év utolsó hónapjában sem kíméli Spanyolországot. A Kanári-szigetekre kedden is több mint száz migráns érkezett.
Mit nem lehet azon érteni, hogy a Fidesz néppártiságáról nemcsak alkotói, hanem befogadói sokszínűség is árulkodik?
A magyar bajnok csoportja éléről várja a folytatást.
Vlagyimir Putyin szerint más országok vállalatai gyorsan átveszik a nyugati cégek helyét.
A kommunikációs igazgató három pontban összegezte, hogy mi történt a Magyar Péterrel szembeni személyes konfrontációja során
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.