Kétmilliárd forintból újulhatnak meg bölcsődék az országban
El kell érnünk, hogy minden szülő, ha szeretné, vihesse bölcsődébe gyermekét – mondta Varga Mihály.
El kell érnünk, hogy minden szülő, ha szeretné, vihesse bölcsődébe gyermekét – mondta Varga Mihály.

A természetes fogyás 23 százalékkal mérséklődött és harminc százalékkal többen kötöttek házasságot.

Anyagilag is és erkölcsileg is elismeri a kormány azt, ha valaki gyermeket vállal.

Örvendetes, hogy nőtt a férfiak gyermekvállalási kedve – közölte a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért.

A természetes népességfogyás 22,5 százalékkal csökkent az előző évekhez képest.

Adókedvezménnyel támogatták a gyermeket vállalókat, és a rezsiköltségeket is csökkentették.
A házasságkötés és az első gyermek vállalásának életkora dinamikusan emelkedett az elmúlt évtizedekben.

Míg 2019 első hónapjában 7373 gyerek jött a világra, addig idén ugyanabban az időszakban már 8067 gyerek született, ami 694 babával többet jelent.

Népesedési szempontból a legfontosabb a járvány családokat terhelő, negatív gazdasági hatásainak csökkentése – nyilatkozta Lyman Stone amerikai demográfus.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

A helyzetet tovább rontja a rendkívüli hideg.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.