Lombik: áldás és békesség
Az 1940-es években az inkubátorokat egyenesen áltudományosnak minősítette az akkori orvostársadalom.
Az 1940-es években az inkubátorokat egyenesen áltudományosnak minősítette az akkori orvostársadalom.

A magyar alaptörvény védi a családot, amelynek alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony.

A juttatást már korábban igénybe vevőknek is emelkedik a csecsemőgondozási díj összege júliustól.

A KINCS elnöke szerint három tényező számít leginkább a gyermekvállaláshoz a fiataloknak.
Az új miniszter kinevezése kapcsán elmondta: a cél a családok képviseletének a további erősítése volt.
A babaváró hitelt felvevők 42 százaléka jelentette be a várandósságát vagy gyermekének születését.
A program életpályamodellként kínálja, fizetett munkaként ismeri el a gyermek gondozását, nevelését.

A kiadványt a védőnői szolgálat segítségével juttatják el minden hazánkban megszülető gyermek szüleihez.
Novák Katalin szerint a családalapítás nemcsak anyagi, hanem mentalitásbeli, kulturális kérdés is.

Az édesanyák több pénzből gazdálkodhatnak a gyermek megszületését követően, mint azt megelőzően.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

A helyzetet tovább rontja a rendkívüli hideg.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.