Ennek a jelenleg diszkriminált rétegnek nyújt karrierstratégiát a Hivatásos szülő program, ami a jelen pillanatban a munkanélküliség egy részének felszívására a legalkalmasabb megoldás. A javaslat a 35–45 éves korosztályra építi nemzetmentő programját, az utolsó korosztályra, amelyik még viszonylag eléggé nagy ahhoz, hogy a szülőképes kor határához közeledve, megfelelő feltételek esetén, realizálhatja gyermekvállalási szándékát. A korosztály élethelyzetének, motivációjának megismerésére végzett reprezentatív felmérés eredménye igazolja, hogy a még szülőképes korú nők és családjaik egynegyede megfelelő feltételek megléte esetén nyitott a gyermekvállalásra, vállalkozna családbővítésre. Számítások szerint ez négyszázezer főt jelenthet. A program bevezetésére nem is lehetne jobb időpontot találni. A koronavírus-járvány miatt megnőtt a munkanélküliek száma, a gyermekintézmények pedig munkaerőhiánnyal küszködnek.
A program választási lehetőséget kínál, semmilyen pressziót nem tartalmaz, szándékában sem. Életpályamodellként kínálja, fizetett munkaként ismeri el a gyermek gondozását, oktatását, nevelését. Számításokkal bizonyított, hogy a modell alkalmazása társadalmi és egyéni szempontból egyaránt gazdaságos és megfordíthatja a népességfogyás trendjét, amely a nemzet fennmaradása szempontjából létkérdés. Méltányos fizetést biztosít a harmadik gyermek megszületésétől az egyik szülőnek, az ötödik gyermektől mindkét szülőnek. A modell bevezetése biztosítja a kisgyermekkori kötődés megteremtését célzó személyre szóló nevelést, a boldog gyermekkort, ami az egészséges személyiség kialakulásának feltétele. Átgondolt rendszere a munkaerőpiaci foglalkoztatással azonos feltételeket tart kívánatosnak a folyamat teljes spektrumában: a kiválasztás, a teljesítményértékelés, a képzés, továbbképzés, újbóli munkaerő-piaci integráció terén.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!