Légrádi Gergely Éppen annyi című novelláskötete az elmúlt hét évben született írásainak esszenciáját tartalmazza, ötször nyolc írás, egyik sem hosszabb néhány oldalnál, kettő közülük csupán egyetlen mondat. Egy adott fejezetben a születéstől a halálig lineáris sorrendben követik egymást a rövidprózák, miközben az elbeszélői szólamok és a szereplők élethelyzetei áttűnnek egymáson. A koncepciózus szövegépítés, a párhuzamos narratívák, idősíkok közötti átjárhatóságot biztosító elbeszéléstechnikai bravúrok, a szövegdinamikát, belső zeneiséget megadó ritmusosság nagyfokú szerzői tudatosságot feltételeznek.
Mint azt Légrádi egy interjúban elmondta: „Szerkesztőmmel törekedtünk arra, hogy a novellák színei, hangjai, témái és megszólalásai megmutassák, mit is tudok ebben a műfajban.” Ez kétségtelenül sikerült, talán túlságosan is. Mert míg a szerzőre bevallottan nagy hatást gyakorló Háy János írásművészetében a tárgyilagosság, a kíméletlen pontosság, a nyers, földszagú valóságábrázolás (a létről, halálról, elmúlásról, szerelemről, házasságról, társas magányról való elmélkedések) szinte minden esetben empátiát szül, addig az Éppen ennyiben a túlbeszéltség kikerülésének vágya olyannyira erőteljes és direkt, hogy már-már széttöri az olvasói percepciót. Ha pedig a befogadó azon kapja magát, hogy a mívesség elviszi a fókuszt, akkor az esztétikai élmény torzul, diszkomfort érzet alakul ki benne.
Pedig Légrádi jó megfigyelő, közeli, emberi történeteket, ismerős szituációkat skiccel fel, kimerevített pillanatokat mutat meg novelláiban, egy-egy képbe sorsok préselődnek, érezzük a mondatok súlyát. Ott áll a szereplői mögött, képes a részvét, az együttérzés megteremtésére. E kis etűdöket az idő múlásának, megélésének, érzékelésének központisága fűzi össze, a gyerekkortól a halálig zakatolunk oda-vissza, megadott tempóban. A ritmika, különösképp a feszültséget indukáló szünetek működnek a szövegben, a zeneiséget fokozandó, a rövidprózákhoz tartozik egy QR-kóddal beolvasható zenei jegyzék is, amelyet Zsoldos Dávid zongoraművész és zenetörténész állított össze. A két művészeti formanyelv összekapcsolása jó ötlet, hozzáadhat az olvasásélményhez, akár át is keretezheti a szövegeket.
