Hollik István: Nincs másik Gyurcsány
„Ez a baloldal ugyanaz, mint a régi. Nincs semmi változás” – írja közösségi oldalán a Fidesz kommunikációs igazgatója.
„Ez a baloldal ugyanaz, mint a régi. Nincs semmi változás” – írja közösségi oldalán a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Magyarország elmúlt évtizedeinek legsúlyosabb politikai botrányát dolgozza fel az Elk…rtuk című új mozifilm.
Az ősződi beszédben hangoztatott hazugságairól a figyelmet a nemzeti kormány támadásával elterelni próbáló Gyurcsányt Kocsis Máté tette helyre.
Gyurcsány Ferenc őszödi beszédéből osztott meg részleteket Orbán Viktor a Facebookon. A DK elnök is beszállt a kommentelésbe.
A KDNP képviselője szerint korábban ledarálta a Gyurcsány-klán az MSZP-t és az SZDSZ-t, és most ledarálják a Jobbikot is.
Gyurcsány: Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk.
Tizenöt évvel ezelőtt, az őszödi beszéd után Gyurcsány Ferenc előhúzta a „rejtegetett kártyalapjait”, majd pokoli megszorításokat jelentett be. Múltidézés a hazugságok korszakából.
„Gyurcsány Ferenc beismerő vallomása legalább azt az érzetet kelti, hogy a fiskális alkoholista végre túljutott a tagadás stádiumán.”
Az a baj vele, hogy Gyurcsány Ferenc semmit nem változott.
„Gyurcsány Ferenc csak jogi értelemben Magyarország miniszterelnöke, erkölcsi és politikai értelemben bukottnak tekintjük.”
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Izzott a levegő a stúdióban, a műsorvezető alig győzte csillapítani az indulatokat.
A katolikus egyházfő a Jubileumi Ifjúsági Találkozó résztvevőivel találkozott a római Tor Vergata mezején.
Fiatal magyar játékosa volt a Fradi nyerőembere, minden gólból kivette a részét.
Tüntetők törtek be egy stadionba és a hatóságokkal is szembeszálltak Vinnicijában. Nyolcvan kényszersorozás után fogva tartott férfi szabadon bocsátását követelték.
A Tisza Párt elnöke szerint egyébként nincs olyan, hogy Erdélyföld.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
A Tisza Párt elnöke szerint egyébként nincs olyan, hogy Erdélyföld.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.