Hazánk csatát nyert
Vélhetően nagy csalódást jelent ez a balliberális oldalnak, mert nem érte el végső célját az áskálódásuk.
Vélhetően nagy csalódást jelent ez a balliberális oldalnak, mert nem érte el végső célját az áskálódásuk.

Andrei Marga szerint Kijevnek Magyarországnak, Lengyelországnak, Romániának és Oroszországnak kellene területeket átadnia.

A brit védelmi minisztérium által közölt jelentés szerint ez az egyik válasz az ukrán ellentámadás sikereire.

Az ukrán elnök leszögezte, ki fogják deríteni, kik a felelősek az atrocitásokért.

A héten Brüsszelbe látogatott az ukrán elnök felesége.

Rálőttek Ukrajnában Konrad Krajewski bíboros pápai főalamizsnásra, az egyházfő különmegbízottjára.

A brazil elnök szavai szerint Brazília mindent megtesz és eddig is mindent megtett a béke érdekében.

Az amerikai elnök mindössze annyit mondott, „súlyos következményekkel” kellene számolnia Moszkvának.

Az orosz elnök szerint az energiaválság már jóval az ukrajnai háború előtt, a zöldátmenet miatt kezdődött.

Amíg tart a háború, addig a jelenlegi vezetés hatalma is bebetonozott.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormánypártok magabiztosan vághatnak neki a kampánynak.

A Fidesz megy tovább a magyar úton, a béke útján.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze –8 és 0 fok között várható.

Itt vannak a részletek.

A tüntetések halálos áldozatainak száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

Arra szólította fel az irániakat, hogy „ne csatlakozzanak zavargókhoz és terroristákhoz”, akik embereket gyilkolnak meg.

A nem biztonságos termékeket ki kell szűrni.

Zsinórban a hatodik ellenfelét ütötte ki, szombat éjjel a lengyel ellenfele a harmadik menetig bírta a mázsás pofonokat.

Az Inter és a Napoli rangadója négy gólt és egy piros lapot hozott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.