A népzene kitüntetett ünnepe
Tizedik alkalommal rendezi meg a Fonó a Budapest Folk Festet, amelyhez idén társrendezőként a Hagyományok Háza is csatlakozott.
Tizedik alkalommal rendezi meg a Fonó a Budapest Folk Festet, amelyhez idén társrendezőként a Hagyományok Háza is csatlakozott.

Négy helyszínen várja az érdeklődőket a Budapest Folk Fest, amelyet tizedik alkalommal rendeznek meg. Május 22-től 25-ig a Fonó Budai Zeneházban, a Hagyományok Házában, a Kobuci Kertben és a Trip hajón lesznek koncertek, táncházak, lemezbemutatók és népze
Az Európai művészet és kézművesség napjai nemzetközi rendezvény részeként április 5. és 7. között szervezik meg országszerte a népi kézműves alkotóházak és műhelygalériák országos hétvégéjét

Szabad Boglárka, a Hagyományok Háza népmese szakelőadója és Varga Norbert, a Hagyományok Háza Hálózat Felvidék néprajzkutatója több mint harminc mesét gyűjtött Csipkés Vilmostól.

A Hajnali- Népzene korán kelőknek című műsor március első hetét Árgyélus királyfi történetének szenteli. A zenei összeállításban a szerkesztő az Utolsó Óra gyűjtéssorozat felvételeiből válogatott.

A Vajdaság kulturális értékeit mutatja be március 9-én a Hagyományok Háza tematikus napja, amelyen tánctanítás, mesemondás, népzenei koncert és gasztronómiai bemutató is várja az érdeklődőket a felújított Budai Vigadóban.
Március 14-ig lehet pályázni a második alkalommal meghirdetett Beethoven Zeneszerzőversenyre, amelyre Ludwig van Beethoven egyik művének mai, ugyanazokkal a hagyományos hangszerekkel eljátszott feldolgozásával lehet pályázni – közölte az I. kerületi polgá
Rendhagyó tárlatvezetéssel mutatják be a busójárásról szóló kiállítást a budapesti Hagyományok Házában, hogy közelebb hozzák a témát a látogatókhoz – közölte a ház kurátora pénteken az M1 aktuális csatornán.
Táncművészeti, táncoktatói egyetemi alapképzést indít a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári kara a Magyar Táncművészeti Egyetemmel és a budapesti Hagyományok Házával együttműködve – jelentették be az intézményvezetők egy szerdai kol
Pénteken és február 22-én a Poklade – A mohácsi busójárás megújuló hagyománya című kiállítást tekinthetik meg az érdeklődők szakmai vezetéssel a budapesti Hagyományok Házában.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Aki eddig lemaradt az utalványról, kérheti az ismételt kézbesítést.

A Partizán riportere a Békemeneten kérdezte Menczer Tamást.

Több mint negyven percet kellett várni a segítségre.

Az uniós csúcson kiderült, amit már eddig is tudtunk, hogy elfogyott a pénz, rosszul teljesít az Európai Unió, ezért energiaáremeléseket lengettek be, amely több ország vezetőjét is nagyon rosszul érintett.

Idén két politikus veheti át a díjat.

A korábbi miniszterelnök szerint országának van egy különleges fegyvere, amellyel segíthetné Ukrajnát.

Új tengeri drónhajókat fejleszett ki az ukrán hadsereg.

Hungary’s foreign minister held talks in the United States.

A Liverpool edzője a sérültekről is beszélt a pénteki sajtótájékoztatón.

Az érces hangú rocker mellett a lánya énekel a duettben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.