Elhunyt Erőd Iván magyar származású osztrák zeneszerző és zongoraművész
A baleset nem sokkal két óra előtt történt a Müritz-tó közelében, az egyik pilóta túlélte a balesetet, a másiknak csak a holttestét találták meg.
A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. – a családdal egyeztetve – saját halottjának tekinti Horváth Ádámot, a Magyar Televízió egykori elnökét, aki 89 évesen, hosszan tartó betegség után szerdán hunyt el – közölte a cég az MTI-vel pénteken.
Legalább 16 civil és kilenc dzsihadista vesztette életét szerdán a szír kormányerők légicsapásaiban az ország északnyugati részén – közölte egy, a szíriai háború fejleményeit megfigyelő csoport.
A szudáni fővárosban száz fölé emelkedett az áldozatok száma azt követően, hogy a múlt hét elején a karhatalom egységei könyörtelenül felszámolták a hónapok óta tartó békés ülősztrájkot.
A harcok a Hajat Tahrír as-Sám dzsihadista szövetség támadását követően robbantak ki. Az összecsapásokban 31 dzsihadista és lázadó, valamint a kormányerőket támogató 14 fegyveres vesztette életét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Se netbank, se bankkártyás fizetés.
Kijev újabb követelőzésekkel állt elő.
Ma a fősodratú média Izrael kapcsán teljesen eltorzítja, kiforgatja a valóságot, nyilatkozta Sharren Haskel izraeli külügyminiszter-helyettes a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
A napos idő mellett néhol szélre, esőre kell számítanunk.
Laura Dahlmeier hegymászás közben vesztette életét Pakisztánban.
Gjert Ingebrigtsen nem fogta vissza magát, két éve nem szólalt meg, most azonban sok mindenkinek nekiment.
A Brüsszelben megírt programot akarja végrehajtani.
Laura Dahlmeier hegymászás közben vesztette életét Pakisztánban.
Gjert Ingebrigtsen nem fogta vissza magát, két éve nem szólalt meg, most azonban sok mindenkinek nekiment.
A Brüsszelben megírt programot akarja végrehajtani.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.