Üdvözlik az orvosi béremelést a szakszervezetek, ám mégsem elégedettek
Körkérdést intézett a Magyar Nemzet több egészségügyi szakszervezet és egyéb érdekképviselet felé,.
Körkérdést intézett a Magyar Nemzet több egészségügyi szakszervezet és egyéb érdekképviselet felé,.

A Ház összevont vitát tart a kormány egészségügyi javaslatcsomagjáról.
A tervezett szigorítás feltételezhető célja, hogy az orvos-beteg viszonyok átláthatóbbá váljanak.

A kormány a hálapénz tiltására vonatkozóan a büntető törvénykönyv módosítására is javaslatot tesz.

A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen ötrendbeli, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása miatt emelt vádat.
A minisztérium álláspontja szerint az orvostársadalomnak kellene eldöntenie, hogy pontosan mivel járna a hálapénz kriminalizálása – mondta Horváth Ildikó.
Az MSZ EDDSZ elnöke hangsúlyozta, az orvos és a beteg büntetése a hálapénz miatt megrontaná a közöttük lévő bizalmi kapcsolatot.
Horváth Ildikó pedig közölte: a hálapénz adását és elfogadását döntően etikai kérdésnek tartják, és meglepődtek az orvosi kamara javaslatán, amely szerint büntetni kellene a paraszolvenciát, kriminalizálva azt.

A szakember szerint a megkezdett egészségügyi béremeléseket folytatni kell és a hálapénz ellen is fel kell lépni, azonban egyikre sem a MOK javaslata a megoldás, az csak egy kidolgozatlan blöff.

A kamara elnöke segélykiáltásnak nevezte a rendezvényt, ahol szó volt az orvosok bérrendezéséről, a nyugdíjba vonult szakemberek foglalkoztatásáról és az ápolóképzésről is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A társadalomban négyötödös elutasítottsága van a dolognak.

Szavazni reggel hat órától este hétig lehet.

Egy idős férfit már nem tudtak megmenteni a tűzoltók.

Párával, köddel és szitáló esővel telik a hét utolsó napja.

A jelentések szerint legalább hárman megsérültek.

Szijjártó Péter jelentette be a hírt.

Az orosz haderő drónokkal támadt az éjszaka.

Az MTK-nak kölcsönadott magyar középpályás megvillantotta tehetségét az Eb-selejtezőn, majd humoránál volt.

Ezen a télen a Közlekedési Múzeum újraindítja népszerű nosztalgiajáratait. Mi is kipróbáltuk az időutazást.

Az albániai vb-selejtezőn is akad motivációja Harry Kane-éknek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.