Két és fél millió forintra pályázhatnak a kezdő zenészek
Nyolcadik éve várja a fiatal friss tehetségeket az NKA Hangfoglaló könnyűzenei támogató program kollégiuma induló előadói alprogramjába.
Nyolcadik éve várja a fiatal friss tehetségeket az NKA Hangfoglaló könnyűzenei támogató program kollégiuma induló előadói alprogramjába.

A Beatkorszak minden péntek délután hattól hétig új adással jelentkezik a Beat rádió hullámhosszán, de a beszélgetések természetesen a blogon is visszahallgathatók.

Az interjúk által egyre pontosabban rajzolódik ki a lehetőségek és gúzsba kötések koordináta-rendszere is.

A Lóci Játszik zenekar új megjelenési formákat keres a veszélyhelyzet idején.

Május végére tervezi új lemezét a nemzetközi színtéren is mind ismertebb Belau zenekar. Közel négy esztendő telt el első korongjuk, a The Odyssey megjelenése óta.

A Hangszert a kézbe! programokon közel százezren ismerkedtek különböző hangszerekkel, sokaknak ez volt az első lehetőségük, hogy kipróbálhassák, hogyan kell hangra bírni ezeket a csodás instrumentumokat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője áttekintette, mi mindennel bővült a főváros a kormány segítségével.

A digitális polgári kör alapítója, Kocsis Máté újabb helyszíneken veszi fel a harcot az álhírek ellen.

Magyar Péter bizalmasát már gyanúsítottként is kihallgatták a rendőrök.

A Tisza Párt elnökének keresztbe tett Varga Judit.

Az Egyesült Arab Emírségek által támogatott STC célja az 1967 és 1990 között önálló államként működő Dél-Jemen visszaállítása.

A felkavaró felvétel bejárta a közösségi oldalakat.

Legalább hárman életüket vesztették, több tucatnyian pedig megsebesültek.

A Magyar Összetartozás Intézete régi képeslapokkal röpít a havas Kárpátokba.

Ha van biztos pont az év végi bulinaptárban, az a Random Trip előszilveszteri koncertje a Várkert Bazárban.

Felháborító vádaskodással próbálta menteni magát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.