Ahol Prince és Pink is játszott

– Oda kell figyelni a saját belső hangra, és csak azt tenni, amiben hiszünk, kudarcot és nehézséget nem ismerve – mondja Csorba Lóránt. A hazánk nagyszínpadait megjárt Lóci Játszik zenekar frontemberét a vírusnak a zenei életre gyakorolt hatásáról is kérdeztünk.

Csorba Lóránt frontember mentor is a Hangfoglaló programban (A képen Csorba Lóránt, a Lóci játszik zenekar frontembere látható) Fotó: Batori Gabor Forrás: Lóci Játszik zenekar

– Hogyan látta magát és a zenekart a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című mozi filmzenéjével megalapozott siker előtt és után? Nyilván jelentősen változtak a tervek.

– Reisz Gábor filmje igazán nagy akarásból született, és sikerült egy generáció hangján megszólalnia. Szerencsére akkoriban én egy szál gitáros előadóként róttam a kávéházakat, kocsmákat, és Reisz Gábor pont olyasmi zenét képzelt el hozzá, amit én is elég „folyékonyan beszéltem”. Mindeközben elkezdtem a saját dalaimat nagyzenekari köntösbe átültetni, és a két projekt gyakorlatilag egyszerre debütált: 2014 novemberében bemutatták a filmet, és decemberben megtartotta első koncertjét a Lóci Játszik hatfős formációja. Ahogy én emlékszem, nagyon örültem a sikernek, de nem éreztem azt, hogy én innentől zenész leszek, csak azt, hogy milyen jó dolog ennyi emberhez szólni. Nekem 2017-ben esett le a tantusz, hogy most már muszáj lesz előadóművészként tekintenem magamra.

– Mi okozza a legnagyobb nehézséget egy induló formáció esetében, önök milyen nehézségekkel néztek szembe?

– Rengeteg nehézség van, főleg pénzügyi, amit lelkesedéssel szokott pótolni a zenekar. Nekünk elég nagy mázlink volt azzal, hogy a felfutó ívet megsegítette a Nemzeti Kulturális Alap az akkor debütáló Cseh Tamás-program, ma már Hangfoglaló program kezdő zenekarokat támogató pályázata, és azt a negyven-ötven kötelező ingyenkoncertet, amivel össze lehet szedni egy első lemezre a pénzt, húszra csökkentette. Szerencsére a közönség is kíváncsi volt ránk, így másfél évvel az első koncertünk után már azt vettük észre, hogy pénz is marad a zsebünkben egy-egy buli után.

– A Ki Mit Tube és a Hangfoglaló program elismerését követte egy sikeres turné a Margaret Islanddel közösen, majd fölényesen megnyerték a Veszprémi utcazene-fesztivál közönségdíját. Mikor érezték először azt, hogy igazán megérkeztek Magyarország nagyszínpadaira?

– A Veszprémi utcazene-fesztivál díja volt az első áttörés, ahol igazán megéreztük, hogy mennyire lelkes tud lenni a közönségünk. Ezek után 2017 januárjában Fonogram-díjasok lettünk mint az Év felfedezettjei, aztán májusban megnyertük a Nagy-Szín-Pad nevű tehetségmutatót, aminek köszönhetően tényleg felkerültünk a csodálattal nézett fesztiválok hőn áhított nagyszínpadaira. Szinte hihetetlen volt, hogy azon a kézilabdapálya méretű színpadon állunk mi hatan is, ahol nemrég még Prince, Pink vagy a Green Day játszott. Meghatározó élmény, letaglózó nyár volt az is, és a 2018-as is, folyamatosan úton voltunk, és véget nem érő turnévá változott az életünk. Aztán 2019-re kicsit meg is ittuk ennek a levét, hiszen nem sikerült a nagy hajtásban odafigyelnünk a bennünk lakozó dalokra, és mások ötleteitől vártuk az áttörést. És bár való igaz, hogy sok jó tanácsot kaptunk, az lett a tanulság, hogy Münchhausen báróként muszáj saját magunkat kirángatni a zűrből: oda kell figyelni a saját belső hangra, és csak azt tenni, amiben hiszünk, kudarcot és nehézséget nem ismerve.

Csorba Lóránt frontember mentor is a Hangfoglaló programban
Fotó: Lóci Játszik zenekar

– Ma már mentor is a Hangfoglaló programban. Miért tartja fontosnak a zenei élet támogatását?

– A zenész egy furcsa szerzet, mert nagyon sokféle. Nekem szerencsém van, hogy olyan társakkal sodort össze az élet, akikkel sikerült jól felosztanunk a zenekar körüli mindennapos teendőket is. Amikor egy fiatal együttest mentorálok, nem is annyira a produkció művészi oldalába akarok beleszólni, hanem próbálom megmutatni nekik, hogy milyen lehetőségeik vannak kibontakoztatni a bennük rejlő tehetséget és célba juttatni a munkájuk gyümölcsét – ha odafigyelnek néhány dologra. Nagyon örülök, hogy az Aurevoir. ilyen szép sikereket ér el, és hogy Dánielfy Gergő is megbízott bennem annyira, hogy ha csak néhány beszélgetéssel is, de sikerült közelebb jutnunk a megoldáshoz. Jelenleg a Fiúk nevű bandáért vagyok oda, és szerencsére a mentoruk is én vagyok. Nagyon várom, hogy a vészterhes idők elmúltával milyen anyaggal tudnak majd bemutatkozni, hiszen minden megvan bennük a sikerhez.

– A jelenlegi vírusveszély jelentős károkat okozott a zenei szakmának. Önök hogyan látják ezt a helyzetet: sikerül a vírus elvonulásával visszaállítani a régi rendet, vagy komolyabb következtetéseket kellene levonni a helyzetből?

– A zenészektől a vírus elvette azt a két dolgot, amit a legjobban szeretnek: a közönségnek zenélést és az együtt muzsikálást. Így az egyszemélyes és a nem élőzenei produkciók kerülnek előtérbe, ami őszintén szólva nagyon kényszerpályának tűnik. Ráadásul a legtöbb zenész ugyanazt teszi otthon, amit eddig: gyakorol, dalt ír, interjút ad – csak éppen pénzt nem tud vele keresni, mert a koncerteket nem tudja megtartani. Elég faramuci a helyzet. Mi a Lóci Játszikkal így nem is abban gondolkodunk, miként lehet az élőzenét átmenteni az internetre, hanem hogy milyen más műfajokat tudunk gyorsan megtanulni, ami hasonlóan szórakoztató, de tévére, internetre és laptophangszóróra átültetve is működik. Hiszen a zenekari szinergia továbbra is megvan, az emberi oldala mit sem változott – csak most nem feltekert erősítővel kell majd nagynak lenni, hanem fejen állva ukulelézni. Ez van. De a közönségünket is kérjük: legyenek türelemmel, csináljuk, jövünk, csak nekünk is meg kell tanulnunk játszani ezen a hangszeren.