Kiderítettük, miért nem sikerült betartani a taktikát a kulcsfontosságú vb-meccsen + videó
Hársfalvi Júlia elmondta, nem igazán tudták azt megcsinálni, amit megbeszéltek a mérkőzés előtt.
Hársfalvi Júlia elmondta, nem igazán tudták azt megcsinálni, amit megbeszéltek a mérkőzés előtt.

A csapat balszélsője szerint igenis megfordítható a Ljubljana elleni párharc a Bajnokok Ligájában.

Szédületes sorozatot zárt le januárban a Siófok a Győr legyőzésével, ma este újra megmérkőznek a felek.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Véghajrába fordult az év, több fontos kormányzati döntésről is beszámolnak.

„Régi Gyurcsány el, új Gyurcsány elő: de a hazugság hazugság marad” – vonta le a következtetést az elemző.

A Tisza Párt és szövetségesei szankcionálnák a Pannónia-programot, miközben afrikai diákokat hoznának tömegesen az uniós országokba – mondta a Magyar Nemzetnek Hankó Balázs.

Kezdődik az év utolsó kormányülése.

Lengyel és szövetséges repülőgépek emelkedtek a levegőbe.

Az alelnök Európát is bírálta.

Ők a legfőbb háborús héják.

Meglepő fordulat Szalai Attila törökországi pályafutásában.

Nem volt légből kapott a jelentős gazdasági növekedést mutató számsor.

Trump új nagykövete szerint Grönlandnak az Egyesült Államok részévé kell válnia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.