– Hét gól azért az hét gól. Több nappal a meccs után már meg tudja mondani, hogy mi történt Ljubljanában?
– Igen. Azt gondolom, hogy az első félidőben túl sok ki nem kényszerített hibát követtünk el, ezért nem tudtuk magunkat tartani az előre megbeszéltekhez. Ennek ellenére fej-fej mellett haladtunk a második félidőig. Hiába tudtuk, hogy mit kellene csinálnunk, hiába ismertük fel a pályán a korábban megbeszélt szituációkat, nem tudtuk megoldani őket. Az előző hetekhez képest sokkal gyengébben védekeztünk, sok gólt kaptunk, támadásban pedig nagyon pontatlanok voltunk, különösen ziccerekben. Volt egy periódus, amikor egyáltalán nem ment a góllövés, és a hazaiak olyan előnyre tettek szert, amit már nem lehetett visszahozni. Hét gól tényleg nem kevés. Hiányoztak a jó egyéni teljesítmények, de ennél is fontosabb, a túl sok pontatlanság és a hibáink száma.
– Inkább az egyéni teljesítmények voltak a szokásosnál gyengébbek, vagy a csapatösszhang hiánya számított?
– Nincs értelme bűnbakot keresni, mindig a csapaton múlik a végeredmény, de persze a jó egyéni teljesítmények mindig hozzájárulnak a győzelemhez. Ezekből most kevesebb volt, de hangsúlyozom, hogy csapatként kell ránk tekinteni, a felelősség mindig közös.
– Esetleg elaltatta a csapatot, hogy sokáig úgy tűnt, a Rosztov-Don kizárása miatt talán nem is kell pályára lépni a nyolcaddöntőben, és ez bosszulta meg magát Ljubljanában?
– A háború következményei sajnos a kézilabdába is begyűrűztek, számunkra kedvezőtlenül. Azt hihettük, hogy feljebb kerülünk a tabellán, a második helyre, amiért egyébként a csoportmeccseken végig nagyon kiélezett küzdelmet folytattunk, szóval lett volna realitása, hogy oda kerüljünk. De ezek tőlünk független körülmények, most már fölösleges ezen tipródni. A Bajnokok Ligája a csúcssorozat, ahol a legnehezebb ellenfelekre kell felkészülni.
– A Ljubljana azonban csak a hatodik lett a B csoportban. Tudat alatt talán lebecsülték az ellenfelet?
– A szlovének szereplése elég furcsa volt a csoportkörben. A helyezésük nem tükrözte a keretük és a játékosaik minőségét. Abszolút komolyan vettük őket, szó sem volt arról, hogy lebecsültük volna őket. Pontosan tudtuk, hogy sokkal erősebbek annál, mint amit addig mutattak, komolyan vettük a feladatunkat. Inkább úgy érzem, hogy túlgörcsöltük a meccset, a tét talán a kelleténél jobban nyomasztott minket.
– Mi kell a fordításhoz szombaton?
– Mindig is bíztunk magunkban, a csapatunk egységében, ideértve a stábot is, megvan a bizalom felénk, játékosok felé is. Túl vagyunk egy mérkőzésen, ismerjük a hibáinkat, tisztában vagyunk vele, mit kell kijavítani. És nem utolsósorban megtapasztaltuk, mennyire erős a Ljubljana, ha Ana Grosszal és Tatjana Brnoviccsal áll fel. Abban bízom, hogy a visszavágón ez már nem érhet minket meglepetésként.
– A Fradi hétfőről keddre szerette volna halasztani az Alba Fehérvár elleni hétfői bajnokit, az ellenfél azonban elutasította a kérvényt. Lehet ennek jelentősége?
– Szeretem a kétfrontos terhelést, meccseken lehet leginkább fejlődni. Sikerült megmutatnunk, hogy nem törtünk össze, lelkileg ugyan megviseltek minket a Szlovéniában történtek, de ez már a múlt. Van még pár napunk arra, hogy kijavítsuk a hibáinkat.
– Személy szerint ön egyértelműen javuló formát mutat. Ljubljanában nem talált be, igaz, nem is kapott sok lehetőséget, az Alba Fehérvárnak viszont négy gólt is dobott. Mivel lenne elégedett a visszavágón?
– A Fehérvár persze nem BL-szintű klub, de fontos volt, hogy mentálisan erősnek mutassuk magunkat. Szerintem ez sikerült is, összeszedtük magunkat.
– Sokat számíthat szombaton a hazai pálya?
– Hogyne, itthon bármi megtörténhet, a kézilabda történetében már nagyobb fordításokat is láttunk. Remélem, sőt biztos vagyok benne, telt ház lesz, a szurkolóinkon semmi sem fog múlni. Ljubljanában is a meccs elejétől támogattak minket, igaz, a hangosbemondóval igyekeztek elnyomni a hangjukat. A jelenlétük így is sokat jelentett, hazai pályán pedig hatványozottan nagy erőt adhat.
