Nincs nemzetközi vasúti forgalom a horvát és a román határon
Leállt a nemzetközi vasúti közlekedés a gyékényesi és a magyarbólyi határállomáson – közölte a MÁV.
Leállt a nemzetközi vasúti közlekedés a gyékényesi és a magyarbólyi határállomáson – közölte a MÁV.

Egybehangzó sajtójelentések szerint Németország lezárja Ausztriával, Franciaországgal és Svájccal közös határát hétfő reggel 8 órától a koronavírus-járvány miatt.

A migránsok tüzet gyújtottak a görög-török határon, majd Molotov-koktélokkal és kövekkel dobálták meg a határt védő görög rendőröket.
A Magyar Honvédség felkészült a koronavírussal kapcsolatos intézkedések végrehajtására, az ország területének és az ország biztonságának megvédésére.

Orbán Viktornak igaza volt, megérdemli, hogy bocsánatot kérjenek tőle – írta a Die Pressében Christian Ortner.

Elérte célját Recep Tayyip Erdoğan azáltal, hogy hónapokon át tartó fenyegetőzés után múlt héten valóban megnyitotta Törökország határait a bevándorlók ezrei előtt.

A török vezetés múlt csütörtök éjjel rendelte el az ország nyugati határainak megnyitását az Európába vágyó menekültek és migránsok előtt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze -8 és 0 fok között várható.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

A tüntetések halálos áldozatainak a száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

Arra szólította fel az irániakat, hogy „ne csatlakozzanak zavargókhoz és terroristákhoz”, akik embereket gyilkolnak meg.

Zelenszkij a lakosság elleni „célzott terrornak” minősítette az orosz légicsapásokat.

Az őt előzetesen magasztaló Marko Nikolics világrekordról beszélt az október óta nem látott botlás után.

Az Egyik csata a másik után című film nyerte el a legtöbb díjat, Leonardo DiCaprio mégis kimaradt.

Az egykori gólkirály egyelőre azzal nem foglalkozik, hogy visszatérhet-e valamikor a nemzeti csapatba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.