Sikertörténetek és viták Romániával
Akkor van értelme a magyar–román kormányfői találkozónak, ha valamilyen fontos kérdésben sikerül eredményt elérni – jelentette ki Szijjártó Péter.
Akkor van értelme a magyar–román kormányfői találkozónak, ha valamilyen fontos kérdésben sikerül eredményt elérni – jelentette ki Szijjártó Péter.
A 2016-os labdarúgó EB-n elért sikerek és a Kárpát-medence egészét felölelő ünneplés rámutatott: a sport, különösen a foci, mindig egységbe kovácsolja a nemzetet.
A törvény csupán a magánszférában, azaz a háztartások szintjén és a vallási szertartásokban nem szabályozza azt, hogy ki milyen nyelven beszél.
Tizenöt együttes, mintegy ezer táncos lép fel az idei Néptáncantológián, amelyen határon túlról érkező együttesek is részt vesznek – közölte a műsor rendezője szombaton az M1 aktuális csatornán.
A vitás kérdésekben az Európai Bizottság és az érintett tagország közötti párbeszédet tartja a leghatékonyabb eljárásnak Calin Popescu Tariceanu, a román szenátus elnöke.
Sárfalvi Péter nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta: a sport hazánkban kiemelt stratégiai ágazat, nemzetépítő ügy.
2010 óta számos olyan magyar kormányintézkedés történik, amelyeknek a célja, hogy a Kárpát-medencében, így a Kárpátalján élő magyarság egyre szorosabban kötődjön az anyaországhoz.
A szlovák együttműködés hiányában a napokban az Európai Parlament illetékes bizottsága sem tudta napirendre tűzni az ügyet. Csáky Pál szerint Szlovákia nem sokáig bújhat ki a felelősség alól.
Olyan nemzetrészről van szó, amelynek tagjai nemhogy ellenségei voltak a magyarságnak, de mindig megőrizték és büszkén vállalták identitásukat – jelentette ki Potápi Árpád János.
A Musai-Muszáj mozgalom sérelmezi, hogy a polgármester elutasító választ adott az AGFI (Jogvédő Csoport az Identitás Szabadságáért) által tavaly decemberben benyújtott, erre vonatkozó kérésre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Oroszország készen áll arra, hogy jogi útra terelje az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásának ügyét, ha a Nyugat nem képes az érdemi kivizsgálására – jelentette be szombaton a moszkvai külügyi szóvivő.
A miniszterelnöki főtanácsadó szerint a múltból meríthetünk erőt.
A magyar miniszterelnök a volt cseh államfőt köszöntötte.
Az MSZP próbál megújulni, de nem sok életjelet mutat, sőt ismert arcok is végleg távozhatnak a pártból.
Öngyilkos kalandba küldik az amerikaiak és a britek Európát, mondja az orosz külügyminiszter.
A szövetségi kapitány engedélye nélkül politikai célokra használták fel a fotóját.
Egy országrészben még kell esőre számítani.
Bolygónk új követője túl kicsi ahhoz, hogy szabad szemmel látható legyen.
A környezetvédelemről, a nők szerepéről és a tanulás céljáról tartott beszédet Ferenc pápa szombaton a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetem diákjainak.
A jeles napon ismert sportolók, művészek és a közmédia műsorvezetői mesélnek, ráirányítva a figyelmet az olvasás fontosságára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.