Ez a tetoválás könnyen sírba viheti a viselőjét
Egy pigment okozza a legnagyobb veszélyt.
Egy pigment okozza a legnagyobb veszélyt.
Bizonyos halfajok gyakori fogyasztása kockázatot jelenthet.
Mérgezőek lehetnek halak a laborban mért minták alapján.
Egyre több, a környezetre veszélyes higany halmozódik fel az óceánok mélyén.
A divattervező egyik szenvedélyénk köszönhetően a vére mára veszélyes mértékű higanyt tartalmaz.
Nagy mennyiségű higanyt találtak hétfőn a Nógrád megyei Cereden, egy családi ház pincéjében – közölte az MTI-vel a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalvezetője. Egyelőre vizsgálják, hogy miként került a házba a mintegy száz kilogrammnyi mérgező a
Higanyszennyezettség veszélyezteti az amazonasi folyamidelfineket. Az állatokban aggasztó mértékű szennyezettség mutatkozik főként az illegális aranymosás miatt – közölték természetvédők.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A nürnbergi Mertel Italo Carsnál a gyanú szerint több mint százmillió eurós kárt okoztak.
A spanyol szakember a klubvilágbajnoki elődöntő előtt elemezte a PSG sikereit.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
According to the President of Hungary, such a thing cannot happen in Europe, as it completely contradicts all human values.
A 16-29 éves korosztályban vannak a legtöbben azok, akik nem használnak semmilyen védelmi programot.
Marco Rubio külügyminiszter az X-oldalán tett közzé bejegyzést a vízumkorlátozásokról.
Csaknem félszáz beruházás több mint 95 milliárd forintnyi támogatást kap.
A 16-29 éves korosztályban vannak a legtöbben azok, akik nem használnak semmilyen védelmi programot.
Marco Rubio külügyminiszter az X-oldalán tett közzé bejegyzést a vízumkorlátozásokról.
Csaknem félszáz beruházás több mint 95 milliárd forintnyi támogatást kap.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.