Egyedülálló kísérlet Kanadában

A higanyszennyezés jelentős globális környezeti probléma, de úgy tűnik, hogy a folyókban élő halpopulációk a fémterhelés felszámolása után gyorsan regenerálódnak.

Lassan 22 éve, 2000. január 30-án este Nagybánya mellett, az Aurul ausztrál–román vegyesvállalat színesfémbányájából gátszakadás miatt legalább százezer köbméternyi erősen mérgező, cianidot tartalmazó anyag került előbb a Láposba, majd a Szamosba, s onnan a Tiszába. 

A szennyezett víz 2000. február első napján Csengernél érte el Magyarországot. A cianid hatására legalább 1200 tonna hal pusztult el a Szamosban és a Tiszában. Alig hogy a cianidszennyeződés levonult, újabb katasztrófa fenyegette az alföldi folyót. 

Március tizedikén a Tisza vízgyűjtőjén lévő – szintén erdélyi – Borsabányánál történt salakcsuszamlás miatt ipari eredetű nehézfémmel szennyeződött a folyó. Ez utóbbi is komoly problémákat okozott: az ólom, a kadmium és a higany egy része lerakódott a mederben, bekerült a növényekbe, s onnan a halak szervezetébe. 

A Debreceni Egyetem munkatársai 2002-ben arról számoltak be, hogy kadmiumból és higanyból a határértéket meghaladó mennyiséget találtak egyes halakban.

A higanyszennyezés továbbra is jelentős globális környezeti probléma, amelynek két legfontosabb forrása az aranybányászat és a szénégetés. A tavakba és óceánokba kerülő fém halakban való felhalmozódása aggodalomra ad okot, azonban keveset tudunk arról, hogy a szennyezés megszűnése után milyen gyorsan csökken a természetben a higanyszint. 

Ennek kiderítésére a kanadai Ontario állam egyik tavának környékét a kutatók hét éven át higannyal szennyezték. A 15 éves kísérletezés végén a szakemberek arra jutottak – az eredményeket a Nature folyóirat közölte –, hogy nyolc évvel a fémszennyezés megszűnése után a metil-higany koncentrációja 76 százalékkal csökkent a csukában és 38 százalékkal a marénában. 

A higany azért veszélyes, mert a környezetbe kerülve a mikroorganizmusok hatására zsírban jól oldódó, mérgező metil-higannyá alakul, ami a tápláléklánc csúcsán lévő emberben felhalmozódhat. A metil-higany egyebek mellett súlyosan károsítja a központi idegrendszert, szívizomgyulladást, ingerlékenységet, személyiségzavart és bizonytalan járást okozhat.

John Munthe, az IVL svéd környezetkutató intézet munkatársa szerint a tanulmány egyedülálló tudományos kísérlet volt, amelyet valószínűleg soha többé nem fognak megismételni: – Az eredmények azt mutatják, amit mindig is feltételeztünk, de csak részben vagy közvetve tudtunk bizonyítékot szolgáltatni, hogy még jobban vissza kell fogni a higanykibocsátást.

A látványos eredményről beszámoló Newscientist.com portál azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a csapat által a tó körüli erdőkbe és vizes élőhelyekbe juttatott higanynak csak a töredéke került a vízbe, de az később is bejuthat oda, tartóssá téve a környezetterhelést.

Más kutatások arra hívták fel a figyelmet, hogy a higany feltűnően nagy sebességgel halmozódik fel az óceánok mélyén. A PNAS folyóiratban megjelent másik elemzés szerint a mélytengeri árkok üledékében 1950 óta tapasztalható átlagos felhalmozódási arány harminc százalékkal magasabb, mint 1900 és 1950 között.

Borítókép: A csukában 76 százalékkal csökkent a mennyiség (Fotó: Newscientist.com)