
- Magyar Nemzet
- hír tv
hír tv

Paletta: 1848 méter hosszú zászló az Andrássy úton
Keménymag: Identitás nélkül nem lehet pártot építeni
Plusz-mínusz: Furcsa a vizsgálóbizottság hozzáállása
Bezsongtak
Az önkormányzati kampányban még nem szerepelt, hogy Pikó András józsefvárosi polgármesterjelölt csapata megválasztása esetén méheket telepítene a kerület buszmegállói mellé.
Plusz-mínusz: A Fidesz értékrendje, hitvallása már nem illik bele az EPP gondolkodásmódjába
Ha megnézzük a fideszes holdudvar hogyan vélekedik az Európai Néppárt kapcsán, szerintem közel 100 százalékos az az álláspont, hogy ott kellene hagyni az EPP-t – mondta Deák Dániel politikai elemző.
György István: 32 milliárd forintból emelik a területi közigazgatásban dolgozók bérét
A megemelt fizetést áprilistól visszamenőleg kapják majd meg a fővárosi és megyei kormányhivatalok, valamint a járási hivatalok ügyintézői és tisztviselői – mondta a közigazgatásért felelős államtitkár.
Keménymag: Az ellenzék nem vitázik, hanem provokál
A Hír TV Keménymag című műsorának tegnapi adásában szó volt Karácsony Gergely első 100 napjáról, a Pécs Pride-ról, a gyöngyöspatai romaügyről és a börtönbizniszről.
Sajtóklub: Aki ilyet csinál, az nem újságíró
A Hír TV műsorának újságíró résztvevői többek között megbeszélték az elmúlt héten nagy hullámokat kavaró gyöngyöspatai iskola kártérítési- és a miskolci kórházi ügyet.
Lezárult a Hír TV szavazása: elsöprő többség Orbán Viktor mellett
A közel 60 ezer szavazó 97 százaléka Orbán Viktorral ért egyet, és csupán 3 százalék az, aki a Soros-szervezetek mellé állt a kérdésben.
Fontos híreink
Szijjártó Péter Libanonból üzent: A keresztények mindig számíthatnak Magyarországra

A híres popsztár összeesett a színpadon – gyors fogyása miatt aggódnak a rajongók + videó

Brüsszel már a saját adatait sem tudja úgy csavargatni, hogy azokból ne látszódjanak a magyar kormány eredményei

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: Egymillióan már nemet mondtunk a brüsszeli ámokfutásra! + videó
Sorsdöntő pillanatokról beszélt a kormányfő.

Azt a dílert tartóztathatták le Szegeden, aki ByeAlex zenekarának adott el drogot
Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt tartóztattak le két férfit Szegeden.

Kocsis Máté: Ki így, ki úgy erőlködik!
Az ukránok szó szerint becsatornázták az uniós forrásokat.

A körúton, egy bokorban bukkantak rá a holttestre
Letakarták a tetemet.
Külföldi híreink

A Tisza Párt továbbra is a brüsszeli tervek mellett áll
Érdemes megnézni, a párt politikusai mint gondolnak a migrációról.

Robert C. Castel: Fordulóponthoz érkezett az orosz–ukrán háború
Az ukrán vezetés egyszerre néz szembe egy egyre kedvezőtlenebb katonai helyzettel, belső politikai válsággal és a kifulladó nyugati eszköztárral.

Sulyok Tamás: Horvátország számos tekintetben fontos szövetségesünk
Mind Magyarország, mind pedig Horvátország támogatja a nyugat-balkáni országok EU-csatlakozási folyamatát.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Állva hagyta Európát Kína és az Egyesült Államok – Euró százmilliárdokat veszítünk mindaddig, míg ezt nem lépjük meg
A gyorsabb elektrifikáció és a prosumer kezdeményezések felfuttatása akár egymillió új munkahelyet is teremthet Európában.

Csaba Domotor: The Von der Leyen Plan Is Scandalous and Must Be Withdrawn
European farmers must be protected.

Fontos felújítás indul a Hungaroringnél
Megújul a versenypályát övező 3365 méternyi közút, és szintén friss hír, hogy egy motorsport-akadémia is alakul a győri Széchenyi István Egyetem és a Hungaroring Sport Zrt. összefogásával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
