Luxemburgban romlott a járványügyi helyzet
A bitcoinért rendelt drog Hollandiából érkezett, de azt a NAV még a reptéren lefoglalta.
Néhány országban már elkezdték kidolgozni, mikortól és milyen ütemben oldják fel az egyes korlátozásokat.
A koronavírus-járvány miatt egészen szeptemberig áll a futballélet, tehát nem fejezik be a 2019-20-as idényt.
Svédországban úgy vélték, hogy a kecske és káposzta elv szerint változatlanul lehet üzemeltetni a gazdaságot.
Az aktivisták a távközlési technológia pusztítását jelölték ki célul és megrongáltak több átjátszóállomást.
Hollandia rohamtempóban került a globális statisztika alapján fertőzött nemzetek listájának élére.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Megváltozott a Közel-Kelet stratégiai egyensúlya.
A Liga pontidai pártgyűlése egyben a Patrióták Európárt pártcsoport első közös fellépése is volt.
A Magyar Nemzetnek adott exkluzív interjút az Országgyűlés elnöke.
A Paks ezúttal is legyőzte a Ferencvárost, Böde Dániel gólt fejelt, és ő volt a mezőny egyik legjobbja.
A mentőegységet rosszulléthez riasztották, a mentőautó megkülönböztető jelzéseket használt, amikor egy személyautóval összeütközött.
A Tisza Párt elnöke nem teszi zsebre, amit Bryan Leib mondott.
Robert Lewandowski mesterhármast szerzett az Alavés otthonában.
Az volt a legjobb, amikor a kicsi, agresszív, agyhalott Kula bácsi a tüntike végén bement a tévé épületébe.
Drogbandák háborúja miatt vesztette életét a 15 éves fiú.
Libanon az Izrael és a Hezbollah síita milícia összecsapásai miatt november 4-re halasztotta a tanévkezdést – közölte vasárnap Abbász al-Halábi oktatási miniszter.
A negyedik fordulóban a százszázalékos Győr a nullapontos Buducsnoszt otthonában lépett pályára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.