A fukar négyek egyébként az év elején már világossá tették az álláspontjukat: nem kívánnak több pénzt beletenni a közös költségvetésbe, ami most nem éri el a GDP-jük 1,1 százalékát sem, inkább ezt is csökkenteni akarják. Azt hangoztatták, hogy a szolidaritás nem a pénzről szól, hanem az értékek közös vállalásáról, és ebben a közép-európaiak szerintük nem partnerek. Magyarul: válság ide vagy oda, pénzt többet nem adunk, viszont cserébe elvárjuk, hogy a közép- és kelet-európai tagállamok vessék alá magukat a nyugat-európaiak által diktált értékeknek – például szeressük a migránsokat és engedjük be őket országainkba –, és akkor megvalósul a „szolidaritás”.
Márpedig ez nem egyenrangú felek viszonya: ez így az egyenlők és az egyenlőbbek orwelli világa, magyarul a Nyugat felsőbbrendűségének megőrzése a Kelettel szemben. Ezen az alapon nehéz lesz együtt maradni.
A pénzek elosztása tehát az igazság pillanata, s ez a pillanat világosan megmutatta és megmutatja, hogy az unió mind érdekeiben, mind értékeiben széttagolt és velejéig megosztott szerveződés.
Ez még akkor is egyértelművé vált, ha az Európai Unió ma este történetesen „már nem hasad tovább”, és most vagy később sikerül megállapodni valamilyen költségvetési és politikai kompromisszumban. Csak nehogy ez a kompromisszum, ami most vagy később megszületik, pusztán „fegyverszünet” legyen a huszonhetek között, s később – akár ősszel vagy hamarabb – újabb kardcsörtetés kezdődjön beláthatatlan végeredménnyel.
A 22-es csapdája a következő: az érdek- és értékellentétek mélyek és nagyon nehezen áthidalhatók, de mégis meg kell egyezni, bármilyen áron, mert különben szétesik az unió. Ebből az következik, hogy valakik érdekei és értékei sérülni fognak – mert ebben a kényszerű egymásrautaltságban ez elkerülhetetlen.
Vajon mi következik ebből logikailag a következő időszakra nézve?
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!